Csokival a mosolyért

Fotó: Bimbó Lajos

A Gyulasport Nkft. is csatlakozott az Egy csokival a mosolyért elnevezésű jótékonysági kezdeményezéshez. A gyulai intézmény minden szakosztálya bekapcsolódott a csokigyűjtésbe.

Az Egy csoki egy mosolyért elnevezésű civil kezdeményezés tavaly indult útjára. A gyűjtőakció célja, hogy a Békés megyei gyermekotthonokban élő gyermekek egy kis ajándékot kaphassanak a helyi emberek összefogásával.

Ahogy azt Prohászkáné Nemes Szilvia, a Gyulasport NKft. sportszervező menedzsere elmondta, a kezdeményezés Békéscsaba, Dévaványa, Békés, Tarhos, Magyarbánhegyes, Gyula és Elek településeket érintette.

– Ezen városokban összesen mintegy tizenkilenc helyszínen működnek a gyermekvédelmi intézményegységek.  A jótékony összefogás emellett az Esély Pedagógiai Központot támogatását is zászlajára tűzte, hiszen az itt tanuló gyermekek valamilyen különleges segítségre szorulnak tanulmányaik során – ismertette a sportszakember.

Fotó: Bimbó Lajos

A Gyulasport NKft. összes szakosztálya csatlakozott a felhíváshoz, így az atléták, a kosárlabdázók, a labdarúgók és a kézilabdások is egy-egy édességgel gyarapították az adományokat. A gyulai intézmény így 306 tábla csokoládéval vette ki a részét a 600 gyermeket érintő adományakcióban.

– Edzőként nap mint nap gyerekekkel foglalkozunk. Tudjuk, hogy milyen sokat jelent számukra egy mosoly, ölelés, kacsintás vagy éppen jutalomként egy kis édesség. Nem volt kérdés számunkra, hogy részt vegyünk ebben a megható és szeretetteljes gyűjtőakcióban. Számunkra, ha egy gyermek arcán mosolyt látunk, az már örömmel tölt el minket. Bízzunk benne, hogy az ünnepek alatt sok pici száj mosolyodik majd el – nyilatkozta az adományozásról Prohászkáné Nemes Szilvia.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük