A fürdőváros legjobb sportolóit díjazzák a sportbálon

A gyulai polgármesteri hivatal és a Gyulasport Nonprofit Kft. idén is megrendezi hagyományos díjátadó gáláját és sportbálját január 25-én, szombaton 18 órakor a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban. Az este folyamán a fürdővárosi sportélet legjobbjainak járó elismeréseket adják át.

A rendezvényt Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere nyitja meg, majd Kiss Tamásné sportért felelős tanácsnok mond beszédet. Az est fővédnöke Kovács József országgyűlési képviselő lesz.

A gyulai sportvilág Oscar-díjainak átadóján elismerésben részesül többek között az év fogyatékkal élő sportolója, kitüntetik Gyula város legeredményesebb ifjúsági sportolóit, valamint átnyújtják a Város Sportjáért és az Év Sportolója díjakat is.

Az ünnepség hangulatáról a Show és Bors Zenekar gondoskodik.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)