Az utolsó percekben nyerte meg hazai derbijét a Barna-csapat

Corner-Gyulasport NKft.–Szarvasi NKK 30-29 (16-19)

Fotó: Bimbó Lajos

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság tizennegyedik fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. csapata a Szarvasi NKK együttesét látta vendégül február 22-én. Barna Károly gárdája győzelmi tűzzel a szívében lépett pályára megyei riválisa ellen.

Corner-Gyulasport: Antal X., Buzási O. 7, Dr. Bányainé Szabó R. 4, Csapó-Kovács H. 5, Gábor E. 3, Balogh V. 2. és Papné Lukoviczki B. 7/6. Csere: Aradi E., Szappanos R., Nagy N. 1, Rácz K., Medve M., Csukás O. és Zöldi-Tóth K. 1. Vezetőedző: Barna Károly.

A fürdővárosi együttes az előző fordulóban szoros mérkőzésen maradt alul a bajnokság egyik legerősebb gárdájával szemben, így a hazai derbin mindenképpen a győzelemért járó pontok megszerzése volt a csapat célja. Ahogy azt Barna Károly korábban elmondta, a megerősödött szarvasi gárda legyőzése nem lesz túl könnyű feladat, hiszen a vendégcsapat tabellán elfoglalt pillanatnyi helye nem mutatja igazi erejét.

A mérkőzést a hazai gárda kezdte jobban, a 9. percre 7-3-as vezetést harcolt ki magának. A félidő közepére azonban szétesett a gyulai együttes játéka, a szarvasi csapat pedig azonnal megragadta a lehetőséget. Az átigazolási szezonban megerősödött megyei rivális a 18. percre kiegyenlítette a találkozó állását, a félidő végére pedig háromgólos vezetés csikart ki magának. A védekezésben és támadásban egyaránt hibázó hazai gárdát a bírói ítéletek is hátráltatták, így Barna Károly is begyűjtötte figyelmeztetését.

A második félidőben rendezte sorait a gyulai csapat, a védekezésben és kapusteljesítményben alaposan feljavult gárda fokról-fokra dolgozta le hátrányát. A bírói segítséggel is száguldó szarvasi együttes azonban tovább tapadt  magasabban jegyzett ellenfelére, így a végjátékra 27-28-as vendég vezetéssel fordultak a csapatok. A zűrzavarrá fokozódott rangadó utolsó perceiben a hazai szurkolók elképedve látták, ahogy Zöldi-Tóth Katalin sérülten hagyja el a pályát, Csapó-Kovács Hajnalka és Buzási Orsolya pedig a piros lapos kiállítás sorsára jut.

Az elképesztő ítéletekkel sújtott gyulai csapat azonban hihetetlen végjátékot produkált, amelynek köszönhetően másfél perccel a vége előtt kétgólos előnyből várhatta a lefújást jelző sípszót.

– Jól kezdtünk az első félidőt, de a védekezésben nem találtuk a távolságot, nem koncentráltunk kellően és kapusteljesítmény is elmaradt . A második játékrészre teljesen más felfogásban jöttünk ki az öltözőből. Fantasztikus volt a szurkoló táborunk, Antal Xénia is beszállt rendesen a mérkőzésbe. A végén még egy időntúli hétméteressel borzolták a sporttársak a kedélyeket, így alakult ki a végeredményt. Mindenkinek gratulálok, játékosoknak, szurkolóknak egyaránt – értékelt a gyulai vezetőedző.

A Corner-Gyulasport NKft. csapata  újabb győzelmével megerősítette helyét a tabella negyedik helyén, így már csak két pontnyi hátrányban áll a harmadik pozícióba álló békéscsabai gárdától. Barna Károly együttese a következő körben az éllovas Levendula Hotel FKSE-Algyő otthonában lép pályára.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)