Harmadik alkalommal találkoztak a fürdővárosi nebulók a városi dartsbajnokságon

Fotó: Bimbó Lajos

Harmadik alkalommal mérhették össze dartstudásukat március 5-én az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre tagintézményének tanulói és a gyulai többségi iskolák diákjai.

Szelezsánné Poptyilikán Anikó, a versenynek otthont adó Pánczél Imre tagintézmény vezetőhelyettese elmondta, a sportrendezvény célja a darts népszerűsítése és a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációjának elősegítése. A szervezők álma egy olyan érzékenyítő program életre hívása volt, ahol megismerkedhetnek egymással tanulóik és a többségi iskolák diákjai.

– Az első kupánkon mintegy harminc tanuló állt a táblák elé, idén azonban olyan nagy volt az érdeklődés, hogy két napon tartottuk meg a versenyt. Először az alsó tagozatos diákok versengtek egymással, majd a felsős tanulók dobálták nyilaikat – tette hozzá.

Az idei rendezvényen a házigazda iskola tanulóin kívül a Dürer Albert általános iskola, az Implom József általános iskola, a Magvető református általános iskola, a Karácsonyi János katolikus általános iskola, az 5-ös számú általános iskola és Nicolae Bălcescu román általános iskola diákjai álltak a táblák elé.

A verseny legjobbjai éremdíjazásban részesültek, amelyet a Gyulasport NKft. ajánlott fel. A résztvevők emellett oklevelet vehettek át.

Eredmények: 

Alsó tagozat, leány: 1. Makra Zita (Implom), 2. Németh Panna (Implom) és 3. Kiss Ildikó (Esély).

Alsó tagozat, fiú: 1. Rágyanszki Dominik (Karácsonyi), 2. Pál Barnabás János (román iskola) és 3. Benda Roland (román iskola).

Felső tagozat, leány: 1. Mikulán Adél (Magvető), 2. Fülöp Tünde (Esély) és 3. Hulik Roxy (Magvető).

Felső tagozat, fiú: 1. Papp Rajmund (Dürer). 2. Bánhidi Tamás (Magvető) és 3. Szabó Szabolcs (Karácsonyi).

Középiskolás, leány: 1. János Beáta (Esély), 2. Leel-Őssy Barbara (Esély) és Plástyik Martina (Esély).

Középiskolás, fiú: 1. Ruzsa Deniel (román iskola), 2. Balogh Máté (Esély) és Rossu Szabolcs (román iskola).

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük