Szomszédvári ellenfelét győzte le az U12-es focicsapat

Fotó: Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.–Békéscsaba UFC 1-0 (0-0)

Az U12-es kiemelt bajnokság Dél-keleti csoportjában szereplő Gyulasport NKft. korosztályos csapata a Békéscsaba UFC együttesét fogadta az Id. Christán László Városi Sporttelepen. Bíró Tamás és Kovács Henrik alakulata a szomszédvári együttessel vette fel a küzdelmet.

Bíró Tamás elmondta, a gyulai gárda játékosai kiválóan dolgoztak az edzéseken, de az igazi teszt a találkozón várta őket. A hazai csapat számára fontos volt a győzelem megszerzése, így a három pont megszerzéséért lépett pályára.

A hazai gárda pontatlanul kezdte a találkozót, az első félidőben még csak kereste saját játékát. A második játékrészben feljavult a korosztályos csapat teljesítménye, a 31. percben pedig a vezetést is megszerezte. Rotár Botond találata után tovább javult a hazai együttes, amely elsősorban a védekezésben csúcsosodott ki.

A vendégcsapat próbálta kiegyenlíteni a találkozót, ám nem sikerült feltörnie a fürdővárosi alakulat védekezését. 

– Szeretnénk megköszönni a békéscsabai UFC csapatának, hogy le tudtuk játszani a mérkőzést. Örülnénk neki, ha minél több összecsapást sikerülne lebonyolítani még ebben a szezonban, hiszen ez nagyon fontos a fejlődés szempontjából. Az első félidőben még kicsit pontatlanabb volt a játékunk, több helyezkedési hibánk volt, amit a második félidőre fel tudtunk javítani. Egyre jobban alakul a csapatszintű védekezés, amire nagy hangsúlyt fektetünk az edzéseken – értékelt Bíró Tamás.

A Gyulasport NKft. U12-es csapata megérdemelten gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat, a folytatásban pedig az OMTK-ULE otthonában lép pályára.

(Gyulai Hírlap)