A megyei futsalbajnokság élén áll az U17-es futsalcsapat

A Békés megyei U17-es futsalbajnokság 11. fordulójában a Gyulasport Nkft. korosztályos csapata a Kondorosi TE együtteséhez látogatott november 17-én. A Petri Barnabás irányította labdarúgócsapat a nagypályás bajnokság mellett a teremfociliga küzdelmeiben is bizonyít.

Petri Barnabás elmondta, a nagypályás bajnoki mérkőzések mindig hétvégére esnek, így hétköznap rendezik meg a Békés megyei futsalbajnokság fordulóit. Ennek következtében a gyulai gárda hetente két mérkőzést játszik le az őszi szezon során.

– A srácok élvezik a játékot, a futsal stílusát és különlegességeit, így kifejezetten örültünk mikor megtudtuk, hogy egy ilyen bajnokságban is megtudjuk magunkat mérettetni – tette hozzá.

A fürdővárosi együttes csupán négy mérkőzést tudott lejátszani a kiírás szerinti fordulókból, így két mérkőzéssel kevesebbet játszott az ezüstérmes helyen álló riválisánál. A fürdővárosi csapatnak különösen oda kell figyelnie teljesítményére, hiszen a bajnokság csak egyfordulós, így nincs javítási lehetősége a feleknek.

– Igyekeztünk minden mérkőzésen arra összpontosítani, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, ahogy tesszük azt a nagypályás bajnokságban is. A legfontosabb mégis csak az volt, hogy a játékosok élvezzék a játékot. Négy mérkőzést tudtunk lejátszani a bajnokságban, ahol 12 csapat verseng egymással – ismertette a csapat edzője.

Petri Barnabás gárdája minden eddigi találkozóját fölényesen megnyerte. Az eddig lejátszott fordulók alatt a gyulai alakulat harminchét gólt lőtt ellenfelei hálójába és csupán nyolcszor kapitulált a támadókkal szemben. A gárda teljesítménye a góllövőlistán is meglátszik, a gólvadászokat rangsoroló táblázatot Boros Tamás vezeti, Kiss Tamás pedig a második helyen áll.

– Mivel mindenkivel csak egy mérkőzést játszunk, fontos volt, hogy mindig koncentráljunk az adott mérkőzésre. Igyekeztünk minden meccsen céltudatosan és gólratörően futballozni, ám ugyanakkor arra is figyeltünk, hogy a játék minősége is rendben legyen. Folyamatosan domináltunk, így sikerült mindig az ellenfeleink fölé kerekednünk. Célunk, hogy a bajnokság lezárásakor is felállhassunk a dobogó legmagasabb fokára – zárta Petri Barnabás.

A Gyulasport NKft. csapata jelenleg a futsalbajnokság első helyén áll, a kiírás szerint az együttesre további őszi bajnoki fordulók várnak még.

A csapat tagjai: Boros TamásHerczeg LeventeHavas MátéZsilák MátyásZsilák MátéKiss TamásGuti László és Ottlakán Zsombor.

Eredmények: Gyulasport NKft.– Medgyesegyháza SE 9-2, Gyulasport NKft.–Sárréti Gyöngyhalász GYSE 9-4, Gyulasport NKft.–OMTK ULE 1913 8-1 és Kondorosi TE–Gyulasport NKft. 1-11.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük