Tanévnyitót tartottak a gyulai sportiskolásoknak

Fotó: Rusznyák Csaba

Több mint négyszázötven diák vett részt a Gyulasport NKft. szerdai tanévnyitóján a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban, ahol Tövisháti József kosárlabdaedzőt is köszöntötték nyugdíjba vonulása alkalmából.

Kónya István alpolgármester beszédében hangsúlyozta: a város minden sportoláshoz szükséges feltételt igyekszik biztosítani a gyulai gyerekeknek.

Aláhúzta: míg 2014-ben alig száz igazolt sportolója volt a Gyulasportnak, addig jelenleg 465, a harminc sportcsoport munkáját pedig harmincöt edző segíti. Kiemelte: a cég stabil gazdálkodása lehetővé teszi, hogy ingyenes táborokat szervezzenek a diákoknak.

Emlékeztetett: a tornacsarnokban az elmúlt öt évben megújult a padozat, a vizesblokkok, a hangosítás és a fénytechnika, továbbá kifestették a folyosókat, lecserélték a nyílászárókat, napelemes rendszert telepítettek az épületre, és leszigetelték a tetőt.

Hozzátette: a korszerűsítés tovább folytatódik a létesítményben, ahol a tervek szerint hamarosan megújul a nézőtér. Hozzátette: a városi sporttelepen szintén fejlesztések zajlanak, a labdarúgó-utánpótláscsapatok közepes méretű műfüves pályája és a K1-es pálya is megújul.

Fotó: Rusznyák Csaba

Kertes István, Gyulasport NKft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte: a fürdővárosban az önkormányzat, a testnevelők, az edzők és a családok közösen tesznek azért, hogy egészségesek legyenek a gyerekek. Kifejtette: a sport nemcsak a testet, a szellemet is megedzi.

Az eseményen Tövisháti József nyugdíjba vonuló kosárlabdaedző elismerést vehetett át Kónya Istvántól és Kertes Istvántól. A méltatásban elhangzott: a tréner 1973-ban kezdte edzői pályafutását. Kezdetben az Erkel-gimnáziumban tartott szakköröket, majd a GYSE férfi és női szakágát irányította. 1996-tól 2015-ig a Gyulai Color Kosárlabda Egyesület férficsapatát vezette, 2013-tól 2019-ig a Gyulasport Nonprofit Kft. utánpótlásért felelős szakmai vezetője volt.

A laudáció kiemelte: Tövisháti József regnálása alatt élte a helyi kosárlabdázás a fénykorát, az általa irányított Gyulai Color gárdája 2002-ben, 2005-ben és 2006-ban is az NB II.-es felnőtt-tabella 3. helyén végzett. Az edző keze alól több NB I.-es játékos került ki, és számos élsportoló köszönheti neki a sportág szeretetét.

A tanévnyitón több diák is elismerésben részesült a 2018–2019-es tanévben nyújtott kimagasló sportteljesítményéért, példaértékű szorgalmáért. A serlegeket és az okleveleket az alpolgármester, Teleki Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója és Torma Béla sportért felelős tanácsnok adta át.

Fotó: Rusznyák Csaba

A kitüntetett sportolók: Kenéz Attila, Sarus Zoltán, Kocsár Dávid, Krajcsik, Zsombor Zalán, Nagy-Dombovári Gergő, Kati Alladdin, Kakas Marcell, Dúzs Dániel, Bujdosó Olivér, Lácz Zsombor, Freiberger Zalán, Hajdú Zsombor, Domokos Dániel, Bagdi Bence, Szabó Zétény (edzőjük: Nagy Gergely); Flinta Zsolt János, Bányai Mihály, Biró Kende, Vörös Domokos, Mészáros Ábel Ákos, Lakatos Botond, Juhász Nándor, Kovács Kristóf Bendegúz, Szlancsik Zalán József, Deák Bence Hunor, Budai Bálint Ambrus, Dobi Soma, Juhász Norbert Richárd, Nagy Balázs, Zsittnyán Dávid Zoltán, Péter Attila, Tóth Sándor, Beliczai Gergő, Dán Gergő, Ruzsa Balázs, Juhász Nándor, Marosvölgyi Kornél, Mittag Ferdinánd Kornél, Resetár Szilárd, Szilágyi Maximilián (edzőjük: Forrás Imre); Szabó Bence, Dobra András, Pocsay Levente Gábor, Kereki Máté, Rádai Miklós, Pikó Tamás László, Guti Ákos, Lendvai Mátyás, Csonka Márk, Styr Kevin, Soltész Alex, Pópity András, Csökmei Alex, Lipták-Biró Ábel, Flender Benett Richárd, Zsoldos Kristóf, Kincses Keve (edzőjük: Szendrei Imre); Szőke Damján, Kovács Zalán, Milecz-Mitykó Dávid, Szabó Barnabás, Seprényi Csongor Zsolt, Najem-Abed Károly, Fodor Milán, Felföldi Áron, Felföldi Tamás, Törteli Balázs, Kovács Bendegúz, Péter Sándor Levente, Fejes László Milán (edzőjük: Szentgáli Zoltán), Pojendán Márk, Debreczeni Szabolcs, Biró Máté, Ladányi Nándor, Szelezsán Márton Artúr, Mészáros Csaba, Petri Márk Roland, Mészáros Márk, Kőrösi Zalán, Kovalovszki Zalán, Dudaszeg Levente, Gurbai Szilveszter Kevin, Orosz Ádám, Szabó Botond, Marosán Péter, Kriszte Zsolt, Dávid Tamás, Szántó György Róbert, Resetár Dávid Zoltán, Irázi Nimród, Somogyi Nándor, Simon Tamás (edzőjük: Csepregi György); Tóth Dániel, Nagy Sándor, Ruzsa Norbert (edzőjük: Iszáka Zoltán); Felfőldi Márton Péter, Csüllög István, Prohászka Ádám (edzőjük: Szelei János); Havas Máté, Zsilák Mátyás, Ottlakán Zsombor (edzőjük: Bálint Balázs); Kocsis Bence, Keller-Pintér János, Farkas Ferenc (edzőjük: Szentléleki Béla); Horváth Róbert, Magyar Gergő, Kocsis Bálint (edzőjük: Szabó Attila); Megyesi Szabolcs, Kurta Barnabás, Bíró Levente (edzőjük: Szegedi Ferenc); Balaci Nikoletta, Balaci Stefánia, Gombos Zoé, Hajdák Lili, Iszály Réka, Kóra Norina, Kovács Kata, Martyin Vivien, Nagy Jázmin, Nagy Kamilla, Metál Eszter, Nagy Emese, Avram Alexa, Sarkadi Kata, Apáti Szonja, Veres Zora, Szántó Eszter (edzőjük: Baktai Ferencné); Gyenge Eszter, Rozek Nóra, Oláh Zoé,  Deák Sára, Hegyi Fruzsina, Apáti Szonja, Baráth Johanna, Bardócz Maja, Grósz Erika, Miklya Zsófia (edzőjük: Bányainé Szabó Renáta); Árkus Liza, Oláh Zoé, Boros Bodza, Gál Csenge, Váczi Zsanett, Haragos Panna Sára, Kun Léna Szíra, Hegyi Fruzsina, Vendrey Viktória Eszter, Soós Beatrix Éva, Makra Zita Kamilla, Doktor Zoé Petra, Komlósi Sára, Ruzsa Orsolya, Csontos Alexa, Tarkovács Dorka, Tarkovács Réka, Müller Szabina Jázmin, Hemdi Neila Adrienn, Czirle Norina, Gamperl Anna (edzőjük: Prohászkáné Nemes Szilvia); Kallós Ágnes, Vendrey Nóra, Gyura Alexandra (edzőjük: Prohászkáné Nemes Szilvia); Kurta Alma, Baka Edina, Várkonyi Laura (edzőjük: Bacsa Edina); Tapasztó Boglárka, Mócz Martina Lina, Miklya Nóra (edzőjük: Bacsa Edina); Triffa Zsuzsanna, Bányai Bianka, Pikó Anna Rezeda (edzőjük: Czoldán Csilla); Kertes Sarolta, Szappanos Réka, Szőke Dorka (edzőjük: Riczu Antónia); Balog Ádám, Schriffert Boldizsár, Lajos Bertalan (edzőjük: László Julianna); Patkás Zsolt, Dudaszeg Tamás, Mandel Zalán (edzőjük: Marschal Ákos); Tamás Gergő, Beleznai Levente, Turbucz Ádám (edzőjük: Házi Márk); Fórián Bence, Szénási Levente, Csontos Félix (edzőjük: Tövisháti József); Gyepes Gergő, Balogh Zétény (edzőjük: Hajdú Zoltán); Balog Rebeka, Sáss Bianka, Bai Botond, Kőfaragó Lara Dóra, Cseke Gábor, Hegyi Botond, Kallós Eszter, Kovács Dalma, Molnár Zsófia, Nagy Melinda, Papp Odett, Baka Szilvia, Herdeló Gergő (edzőik: Gulyás Réka és Mócz Dániel); Kiss Gergő, Kiss Tamás, Török Tamás, Rácz Gergő Milán (edzőjük: Annus Andor); Molnár Balázs, Papp Máté, Kis Petra Sára (edzőik: Gulyás Réka, Mócz Dániel és Kertes István); Taután Dominik (edzője: Annus Andor).

(Gyulai Hírlap – Súr Enikő)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük