Bemutatták a gyulai születésű testnevelő tanár életéről és munkásságáról szóló könyvet

Fotó: Gurzó K. Enikő

Emlékezetes karriert futott be és rendkívüli sporttörténetet írt a gyulai születésű Kocsis Mihály, akinek életét és munkásságát fia, Kocsis L. Mihály szerkesztette kötetbe. A vaskos könyvet először Budapesten mutatták be, szeptember 2-án pedig a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban is, az Országos Könyvtári Napok keretében. A szerzővel Fábián István újságíró beszélgetett.

Kocsis Mihály a múlt század harmincas éveinek második felében vált a magyar sportmozgalom meghatározó személyiségévé. Életének egyik központi gondolata és törekvése az olimpiai eszme szolgálata volt. Ő lett a magyar kajak-kenu sportág egyik megszervezője, a tatai edzőtábor vezetője, az olimpiai felkészülések felelőse, majd 1964-ben a Központi Sportiskola (KSI) igazgatója. Mindemellett a Testnevelési Tudományos Kutató Intézetben is dolgozott. Pályája egyes korszakait különböző szerzők dolgozták fel.

A Fejezetek a magyar sport 20. századi történetéből – Kocsis Mihály testnevelő tanár élete és munkássága című kötetről Dézsi János, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatója megjegyezte: egy olyan fajsúlyos könyvet vehet az olvasó a kezébe, amelyet a szerkesztő rengeteg adattal, képpel és dokumentummal ruházott fel. Megjegyezte: bár Kocsis Mihály Gyulán született, jómaga mindezidáig nem volt tisztában azzal, mennyi mindent valósított meg a testnevelés és a sport, illetve az utánpótlás-nevelés terén. A kötetből egy részletet is kiemelt, ebben a szöveg szerzője, Kocsis L. Mihály a következőképpen fogalmaz: „Nehéz megállni, hogy ne magáról beszéljen az ember, még akkor is, ha a tulajdon apjáról kellene. Az ő életükben is a saját félelmeinkre, kérdéseinkre, kétségeinkre keressük a választ”.

A sportember Gyulán született, a Karácsonyi János gimnáziumba járt, Békésen érettségizett, majd a fővárosban végezte el kitüntetett diákként a főiskolát. Mivel kiválóan hegedült, a szülei támogatták volna azt is, hogy hivatásos zenész legyen belőle. Az akkori zeneiskola igazgatójának közbenjárására részt is vett egy meghallgatáson az Operában, de végül a sportot választotta.

Hogy Kocsis L. Mihály miért dolgozta fel édesapja történetét? Mert a hiánya nem csitult a múló hónapokkal. Aztán az évekkel, évtizedekkel sem. Talán azért sem, mert egyedül tőle élvezett akkora figyelmet, amilyet soha sehol senkitől. A sport szeretete is összekötötte őket, jóllehet az apát szinte minden érdekelte. Nemcsak eseményekre, feladatokra tudott figyelni, hanem az emberekre is. Ez lehetett pedagógiai és szervezői sikereinek titka és egyik forrása, mondta a fia. Úgy vélte, édesapja alapvetően szerény ember volt, mindig a munkájába húzódott vissza. Ha nem így lett volna, talán a sport területén is olyan feladatokat keres, ahol jelenlétének látványosabb visszaigazolása kínálkozik. Számára az édesapja a biztonságot jelentette. Ezt jelentette a tanítványainak is.

A könyvbe Kocsis Mihály két kötete is bekerült: a Vállalati sport – munkástestedzés (1942), valamint A legsikeresebb Olympia felkészülésének tanulságai (1948). Szerzőként működtek közre az 1960-as és 1970-es évek Népsportjának olyan rangos szerzői is, mint Gallov Rezső és Dávid Sándor (maga Kocsis L. Mihály is dolgozott a lapnál), Köpf Károly, valamint a hajdani KSI tanárai, akik országos hírű és világhírű sportolók voltak.

Kocsis Mihály helyzetét az ötvenes évek eleje után, a Rákosi-rendszerben nehezítették el, majd az 1956-os eseményeket követően eltávolították posztjairól. Így került a vendéglátásba, ahol tovább folytatta sportszervezői munkáját. Sohasem politizált, de a politika mindig utolérte, hangsúlyozta a fia.

A 750 oldalas kötetet 4 ezer forint fölötti áron lehet megvásárolni az online áruházakban. A Hitel folyóirat júniusi száma részletet közöl a könyvből.

(Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő)