Szomszédvári csatára készül a Barna-csapat

Fotó: Rusznyák Csaba

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság ötödik fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. együttese az Eurobility Group-Békéscsaba U22 együtteséhez utazik október 20-án. Barna Károly csapata a tabella jelenlegi ezüstérmesével néz majd szembe.

A két rivális egészen jól szerepel a bajnokságban, hiszen mindketten három győzelmet zsebeltek be az eddigi fordulók alatt. A békéscsabai gárda a sikerei mellé egy szegedi döntetlent rakhatott, a gyulai együttes pedig egy vereséggel bővítette eredménylistáját. A két gárda közül a fürdővárosi címvédő járt be nehezebb utat, hiszen az újonc Ferroép-Szer Deszk és Szarvasi NKK mellett, a jelenlegi bronzérmes Hódmezővásárhelyi LKC alakulatát is két vállra fektette. A megyeszékhelyi gárda könnyebb ellenfelekkel találkozott, hiszen a gyomaendrődi, a mezőtúri és a bácsalmási riválisa is a tabella alsó feléhez tartozott.

Ahogy azt Barna Károly előzetes értékelésében elmondta, a békéscsabai együttest a tavalyihoz hasonlóan, most is a bajnokság egyik nagy esélyeseként tartja számon.

– Az előző bajnoki idényben is őket tartottam az aranyéremre a legesélyesebbnek, ami abból is látszott, hogy otthon is és idegenben is meg tudták verni a hódmezővásárhelyi csapatot. A végére azonban elfáradt a szomszédvári gárda, ám ebben az évben ismét nagy esélyesként érkeztek a bajnokságba.

A gyulai együttesre az algyői összecsapás után egy újabb csata vár, amelyben ismét számítanak a fürdővárosi szurkolótábor segítségére. Barna Károly együttesének különösen fontos ez a mérkőzés, hiszen egy győzelemmel a tabella élére is ugorhat, egy vereséggel pedig leszakadhat az őt megelőző hármasról. 

A Corner-Gyulasport NKft. csapata 11 órakor csap majd össze ellenfelével a megyeszékhelyi sportcsarnokban.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük