A Corner-Gyulasport NKft. csapata a Szeghalmi NKC együttesét látja vendégül október 27-én

Fotó: Rusznyák Csaba

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság hatodik fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. együttese az a Szeghalmi NKC együttesét fogadja a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban október 27-én. Barna Károly csapata két könyörtelen rangadó után javíthat bajnoki mérlegén.

A gyulai gárda két igencsak küzdelmes fordulón van túl, hiszen az egyértelmű bajnokesélyes algyői csapattal és az NB I.-es játékosokkal telezsúfolt békéscsabai gárdával is megütközött. A tabella negyedik helyét elfoglaló fürdővárosi együttes mindkét mérkőzésen a győzelemért járó pontokért hajtott, ám vereséggel zárta a listavezető elleni derbit, majd egy színvonalas mérkőzésen döntetlenezett le szomszédvári ellenfelével.

A szeghalmi alakulat gyengébb mérleggel érkezik a fürdővárosba, hiszen a Békés megyei kapujának is hívott város egyesület eddig két győzelmet és három vereséget könyvelhet el. A két gárda mindeddig nem találkozott egymással a bajnokságban, hiszen a szeghalmi alakulat az NB II.-es bajnokság újoncaként veszi kezébe a labdát. A riválisok a hazai rendezésű Mahler Brigitta Emlékversenyen már összeakaszkodtak, akkor csak minimális előnnyel tudott győzni a fürdővárosi gárda.

Ahogy azt Barna Károly előzetes értékelésében elmondta, a fiatal játékosokból álló keret bárki számára meglepetést okozhat majd a bajnokság előrehaladtával.

– Nagy taktikai csata várható a hétvégi mérkőzésen. Ha a védekezésünk feljavul és megfelelően kemény lesz, nem tudok mást elképzelni, mint a győzelmet. Ehhez ismét kérem a szurkolóink hathatós segítségét – adta át meghívóját a gyulai vezetőedző.

A Corner-Gyulasport NKft. csapata 18 órakor áll a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok kezdővonalára.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük