A dobogó harmadik fokán karácsonyoznak az U18-as kosarasok

Ceglédi KE–Gyulai SI 32-97 (13-24, 4-23, 4-27, 11-23)

Az U18-as kosárlabda-bajnokság utolsó őszi fordulójában a Gyulasport NKft. csapata a Ceglédi KE korosztályos együtteséhez látogatott december 15-én. A délkeleti régió B csoportjának záró párharcából a remekül menetelő gyulai gárda szeretett volna győztesen kikerülni.

Gyulai SI: Szabó 32, Szénási 18/3, Dévényi 17, Szűcs 11, Fórián 10. Csere: Samu 4, Cseman 2 és Buj 3. Edző: Hajdu Zoltán és Házi Márk.

Hajdu Zoltán és Házi Márk vezette fürdővárosi klub öt győzelemmel és három vereséggel a a háta mögött érkezett a bajnokság félidejét jelentő derbire. Az aktuális fordulóra egy ceglédi és egy mezőberényi győzelemmel hangolt a fiatal fürdővárosi együttes.

Ahogy azt Hajdu Zoltán lapunknak elmondta, a mérkőzést kicsit álmoskásan kezdte a gyulai gárda, ám a második negyedre már tizenegy pontos előnnyel fordult ellenfelével szemben.  A második etapban szinte lerohanta ellenfelét a fürdővárosi alakulat, négy kapott pont mellett huszonnégy szerzett egységet írt az eredményjelzőre.

A harmadik menetben sem vett vissza lendületéből a Szabó Márton által hajtott gárda, az újabb huszonhárom pontos különbséggel pedig végleg detronizálta ellenfelét. Az utolsó etapban már kiengedett kissé a vendégcsapat, edző kettős pedig a fiatalokat is pályára küldte.

–Tartalékosan, betegségekkel és sérülésekkel sújtott csapattal érkeztünk meg Ceglédre. Az álmoskás kezdés után hamar belelendültünk és érvényesítettük a két csapat közötti reális különbséget. Minden játékos megkapta a maga játékperceit, amellyel élni is tudtak – értékelte az utolsó fordulót Hajdu Zoltán.

A teljes mértékben saját nevelésű játékosaira támaszkodó Gyula SI csapata hat győzelemmel és négy vereséggel, a tabella harmadik helyén zárta a bajnokság őszi szezonját.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)