Nagyot csatázott ellenfelével a Hajdu-csapat

Fotó: Bimbó Lajos

Gyulai Color KE–DEAC II. 83-115 (28-23, 18-25, 17-32, 20-35)

Az NB II.-es kosárlabda-bajnokság soros fordulójában a Gyulai Color KE csapata a DEAC II. együttesét látta vendégül január 11-én. Hajdu Zoltán legénysége hazai pályán szerette volna szorossá tenni a két rivális kosárcsatáját.

Gyulai Color KE: Kezdő: Házi 35/9, Nagy 9, Balogh, Szabó 6 és Hajdu 6. Csere: Beleznai 2, Kátay 25, Szénási és Marschal.

A két együttes a szezon során már találkozott egymással, akkor nagyarányú hazai győzelem született a debreceni egyetemi sportcsarnokban. A bajnokságot vereséggel kezdő fürdővárosi gárda hazai pályán a két csapat közötti különbség szűkítését célozta meg.

A soros párharcot ennek megfelelően a gyulai együttes kezdte jobban, a Házi Márk vezetésével száguldó hazai csapat hat ponttal is ellépett ellenfelétől. Hajdu Zoltán legénysége az első negyedet öt ponttal elvitte, ám Házi Márk és Kátay Csaba kiemelkedő játékának köszönhetően 28 percig versenyben is maradt debreceni vetélytársával szemben.

Ahogy azt a gyulaiak vezetőedzője elmondta, 61-65-ös állás után egy három perces rövidzárlat következett, ami meg is pecsételte a gárda sorsát.

– A debreceni riválisunknak onnantól kezdve minden bejött, nekünk semmi sem sikerült. Fizikálisan felőröltek minket. Az első 28 percből lehet építkezni, reméljük a következő mérkőzéseken kijön az edzéseken befektetett sok-sok munka – értékelt Hajdu Zoltán.

A Gyulai Color KE a következő fordulóban a tabella középcsapatának tartott Kiskunfélegyházi KC együttesével találkozik.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük