A címvédő sikerével zárult a városi teremliga 42. évada

Fotó: Rusznyák Csaba

A Pálfy Árpád Kupa amatőr-teremlabdarúgóbajnokság zárófordulóját rendezték meg február 8-án. A Városi Labdarúgó Szövetség és a Gyulasport NKft. hétfordulós küzdelemsorozatának utolsó összecsapásaiban már csak a helyezések sorsa volt kérdéses.

A fürdővárosi liga hatodik fordulója után a címvédő állt az első helyen, a CelerAct csapata három ponttal lemaradva követte őt a tabella második helyén. A két gárda közötti három pont azt jelentette az El-Finito számára, hogy a hetedik etap eredményeitől függetlenül ismét elnyerte a torna vándorserlegét. A dobogó alsó fokaiért nagy volt a küzdelem, hiszen a CelerAct, a Közüzem, a Kórház és a Kövizig-Fuszek csapatai is lőtávolon beül álltak egymás mögött, így egy eseteges győztes vagy vesztes mérkőzés alaposan megkeverhette a kártyákat.

A városi teremtorna utolsó fordulójában az El-Finito- Magyarvárosi Söröző a Közüzemmel találkozott, a Kórház csapata a Kövizig-Fuszek gárdáját várta a pályára, a CerelAct pedig a Futizo Kft. együttesével nézett szembe.

A fináléban aztán fel is borult a tabella sorrendje, hiszen a Kövizig-Fuszek legyőzte a Kórház együttesét, a Futizo Kft. átlépett a CelerAct gárdáján, az El-Finito-Magyarvárosi Söröző pedig kiélezett mérkőzésen szerezte meg utolsó győzelmét a tornán. Szoros győzelmével a Kövizig-Fuszek együttese megelőzte a Kórház és a Közüzem együtteseit, így megkaparintotta a tornasorozat bronzérmét, a második helyen a CelerAct csapata végzett, a végső győztese idén is az El-Finito-Magyarvárosi Söröző gárdája lett.

Fotó: Rusznyák Csaba

Eredmények: Futizo Kft.–CelerAct 3-1, Kórház–Kövizig-Fuszek 1-2 és El-Finito-Magyarvárosi Söröző–Közüzem 5-3.

A torna végeredménye: 1. El-Finito-Magyarvárosi Söröző 16 pont, 2.  CelerAct 10 pont, 3. Kövizig-Fuszek 10 pont, 4. Közüzem 9 pont, 5. Kórház 8 pont, 6. Kroácia-Zágráb 4 pont és 7. Futizo Kft. 3 pont.

A szervezők a csapatok  mellett az egyéni legjobbakat is díjazták. A kupa legjobb kapusának a CelerAct hálóőrét, Regős Csabát választották, a legjobb mezőnyjátékosnak járó elismerést Ipacs Dávid, a bajnokcsapat tagja érdemelte ki, a Pálfy Árpád-különdíjat pedig az El-finito-Magyarvárosi Söröző csapata vehette át.

A díjakat Prohászkáné Nemes Szilvia, a Gyulasport NKft. sportszervező menedzsere és Kurta János, a Városi Labdarúgó Szövetség elnöke adta át.

A teremfutball szerelmesei nem sokáig maradnak izgalmas mérkőzések nélkül, hiszen február 22-én ismét útjára indulnak a Jobbágy Zoltán öregfiúk teremlabdarúgó-torna küzdelmei.

(Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos)