A dobogón tölti a telet a gyulai kézicsapat

Fotó: Rusznyák Csaba

Csorvási SK–Corner-Gyulasport NKft. 19-20 (9-12)

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 11. fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. csapata a Csorvási SK együttesét fogadta december 5-én. Zöldi-Tóth Katalin csapata a bajnoki lista középcsapata ellen szerette volna bebiztosítani őszi dobogós helyét.

Corner-Gyulasport NKft.: Antal X., Dr. Bányainé Szabó R. 6, Szögi T. Hős K. 4/1, Papné-Lukoviczki B. 2/1, Mitykó B. 1 és Csapó-Kovács H. 2. Csere: Szabó L., Szappanos R., Nagy N., Laurinyecz E., Medve M., Kertes S., Milyó A. 3, Vólent L. 2/1 és Vozár M. Vezetőedző: Zöldi-Tóth Katalin.

A gyulai együttes hosszú kihagyás után lépett pályára, hiszen a vírushelyzetből adódó halasztások miatt a teljes novemberi etapot kénytelen volt kihagyni. A fürdővárosi csapatnak egyetlen célja volt a találkozón, hogy a győzelemért járó pontokkal a téli szünetre megőrizze dobogós helyezését.

A gyulai gárda ennek jegyében kezdte a presztízsmérkőzésnek induló találkozót. Zöldi-Tóth Katalin együttese fokozatosan lépett el ellenfelétől, a félidő végére háromgólos előnyből várhatta a fordulást.

Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a csorvási csapat nem adta egykönnyen magát, többször is utolérte a 3-4 góllal is vezető vendégcsapatot. A gyulai csapat a nagy akarás mellett több technikai hibát vétett, vélhetően a pandémia miatti mérkőzéshalasztások miatt.

– A mérkőzés utolsó perceiben a nagy rohanás majdnem megbosszulta magát. A keményen, de lelkesen játszó hazai csapat az 56. percben két perc alatt ledolgozta a gyulaiak háromgólos előnyét, és az utolsó percre döntetlenre hozta a mérkőzést – ismertette.

Az utolsó percben a vendégcsapat mindent egy lapra feltéve támadott, aminek büntetődobás lett az eredménye. A hétmétereshez Vólent Laura állt oda. A fiatal játékos nagy lelki nyugalomról tett tanúbizonyságot, a kapus felett a léc alá ejtette a labdát. A középkezdés után a vendégcsapat emberfogásra állt át, amellyel sikerült megőrizni egygólos előnyét.

A Corner-Gyulasport NKft. csapata sikerének köszönhetően a tabella harmadik fokán zárta az őszi szezont. Zöldi-Tóth Katalin együttesének a tavaszi fordulók megkezdése előtt három mérkőzést is pótolnia kell majd.

A mérkőzés alakulása: 10. perc: 3-2, 20. perc: 6-8, 25. perc: 8-11 30. perc: 9-12, 40. perc: 13-13, 46. perc: 13-16, 50. perc: 14-18, 55. perc: 16-19, 59. perc: 19-19, 60. perc: 19-20.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük