Kilencet gurított a riválisának az U19-es focicsapat

OMTK ULE–Gyulasport NKft. 1-9 (0-3)

Az U19-es labdarúgó-bajnokság dél-keleti csoportjában szereplő Gyulasport NKft. csapata az OMTK ULE együtteséhez utazott április 18-án. Szabó Attila gárdája a bajnoki tabella közvetlen riválisával nézett szembe.

Fotó: Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.:Oláh, Kukla Á. (Szász), Kukla S. (Máté), Kocsis Bence (Torma), Oszlács, Boros, Kocsis Bálint, Kurta, Bíró és Horváth. Csere: Rostás, Borbáth és Szabó. Edző: Szabó Attila.

A vendégcsapat hat veretlenül megvívott találkozó után érkezett az orosházi arénába. A fürdővárosi gárda öt győzelemmel és egy döntetlennel a háta mögött állt a tabella ötödik helyén. A hazai gárdának szüksége volt a győzelemért járó pontokra, hiszen az orosházi együttes csupán három ponttal állt lemaradva gyulai ellenfele mögött.

Szabó Attila elmondta, nagy várakozás előzte meg a találkozót, hiszen a két rivális ebben a szezonba már többször is szembe nézett egymással.

– A játékosok nagyon jó mentalitással léptek pályára, az első perctől kezdve támadólag léptünk fel, már a találkozó elején négy is helyzetünk volt. A vezető gólunk után is támadásba maradtunk, ennek köszönhetően háromgólos előnnyel mehettünk a szünetre – ismertette.

A fordulás után a gyulai gárda szinte azonnal betalált riválisa kapujába, így téve magabiztossá vezetését. A hazai együttes megpróbálta felpörgetni játékát, ám cserékkel sem sikerült megállítani a rendületlenül rohamozó vendégcsapatot.

Gyulai gólok: Boros Tamás 3, Oszlács Márton 2, Bíró BenceKocsis BenceKocsis Bálint és Kurta Barnabás.

– Nem lepett meg csapatom jó játéka, ha megfelelő a hozzáállás mindenki ellen komoly esélyekkel A mai mérkőzésen igazi csapat voltunk, jó volt látni, hogy egy labdavesztés után öten sprinteltek vissza. Ez egy csapatmunka volt – értékelt Szabó Attila.

A Gyulasport NKft. U19-es csapata a tabella ötödik helyéről várhatja a folytatást, ám pontszámban utolérte a negyedik helyen álló riválisát. A korosztályos együttes a következő fordulóban a második helyen álló Szolnoki MÁV UFC Kft. csapatát fogadja.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük