Gyula város jó tanulóit, kiváló sportolóit köszöntötték

Az ünnepségen a diákolimpiai pontszerzők is elismerést vehettek át

Gyula város jó tanulóit, kiváló sportolóit és diákolimpikonjait köszöntötték június 9-én a városháza dísztermében. 

Fotó: Rusznyák Csaba

Az eseményen jelen volt Teleki-Szávai Krisztina, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatója, Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere, Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője, Csige Gábor jegyző és Kiss Tamásné sportért felelős tanácsnok.

Görgényi Ernő köszöntőjében gratulált a gyulai diákoknak és felkészítőiknek az elért eredményekért. Kiemelte, a sportolói magatartás a vírushelyzetben is megmutatkozik, hiszen a vérbeli sportoló ismeri a szabályok betartásának jelentőségét.

– Ti, kedves kiváló sportoló diákok szerencsések vagytok, mert megismertétek és megszerettétek a rendszeres testmozgás csodálatos élményét. Büszkeségre okot adó, szép eredményeket értetek el – tette hozzá.

Teleki-Szávai Krisztina örömét fejezte ki, hogy ismét közösen ünnepelhetik a jól tanuló, kiválóan sportoló diákok sikereit. Az igazgató megköszönte a sportoló tanulók és felkészítőik munkáját, valamint az intézmények támogatását.

A 2021-es év díjazottjai

Jó tanuló, kiváló sportoló

  • Implom József általános iskola: Tar Renáta és Vörös Barnabás.
  • 5. számú általános iskola: Mócz Martina LinaProhászka Máté és Kovács Zalán.
  • Dürer Albert általános iskola: Havas Balázs és Baumann Sára.
  • Karácsonyi János katolikus általános iskola és gimnázium: Miklya NóraMuszka HunorMészáros Mercédesz és Szabó Viktor.
  • Magvető református általános iskola: Cseresznyés Petra és Kovács Hédi.
  • Bay Zoltán általános iskola: Karsa Gréta.
  • Nicolae Bălcescu román általános iskola és gimnázium: Gurzó GergőGalea Eszter LilianGellény Gergely László és Iszály Attila.
  • Erkel Ferenc gimnázium: Mácsok FruzsinaVeres Laura és Kis Petra Sára.

Az országos diákolimpiai bajnokságokon a 1–6. helyen végzett tanulók

  • 5. számú általános iskola: atlétika-diákolimpia, ügyességi és váltófutó csapatbajnokság, országos döntő, kislabdahajítás, VI. hely: Braun AnnaKurta Alma IlonaMócz Martina LinaTapasztó Boglárka és Zsittnyán Laura Hanna; távolugrás, lány, VIII. hely: Kurta Alma, Mócz Martina LinaTapasztó BoglárkaZsittnyán Laura Hanna és Várkonyi Laura; fekvenyomó-diákolimpia, országos döntő: Nagy Szabolcs Róbert 1. hely, Balogh Dominik 1. hely, Kovács Zalán 2. hely, Lázok Bence 1. hely, Prohászka Máté 1. hely, Szenczi Adrián János 1. hely, Kiss Hajnalka Csilla 1. hely Plaszkó Vivien Valéria 1. hely, Szabó Dóra 2. hely, Mócz Martina Lina 1. hely és Tapasztó Boglárka 1. hely.
  • Implom József általános iskola: atlétika-diákolimpia, ügyességi és váltófutó csapatbajnokság, országos döntő, távolugrás, fiú, IV. hely: Vörös BarnabásFelföldi MártonCsordás KristófBogár Norbert és Csomós Dávid.
  • Erkel Ferenc gimnázium: atlétika-diákolimpia, ügyességi és váltófutó csapatbajnokság, országos döntő, 4×800 m lány váltó, VI. hely: Beleznai KláraKis Petra SáraKőfaragó Lara Dóra és Mokán Dominika; diszkoszvetés, fiú, VII. hely: Bíró Levente FerencKóta Kristóf TiborHorváth MartinSzabó Szebasztián és Tapasztó Gergő; 4×1500 m fiú váltó, VII. hely: Bíró levente FerencHerdeló Gergő AlexKovács Máté és Molnár Balázs; Sí-diákolimpia, döntő, III. hely: Szegedi Vanda.

Testnevelő pedagógusok: Kovács NóraSzekeres LajosCzoldán CsillaPluhár JánosKertész Gyöngyi és Czoldánné Domokos Györgyi.

További képeket itt találsz.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük