Ismét megvívják a szenior úszók nemzetközi csatáját

Ötvenegyedik alkalommal rendezi meg a Dr. Regele Károly Szenior Úszóklub augusztus 27. és 29. között a Dr. Regele Károly Emlékversenyt a Gyulai Várfürdő versenyuszodájában.

A háromnapos verseny résztvevői ezúttal is tizenöt egyéni és hét váltó korcsoportban versenghetnek egymással. A hagyományos versenyszámok mellett idén sem maradnak el a látványos párharcokat ígérő betétszámok sem. Izgalmas csatákat láthatnak a látogatók a családi váltóban vagy az esélyegyenlőségi futamban is.

A verseny egyik legkiemelkedőbb része a dr. Regele Károly-emlékúszás. A 200 méteres férfi és női vegyesúszás vándorserlegét a rajthoz állók legidősebb korcsoportjának győztese nyeri el.

A versengés a pillepárbaj alatt éri majd el tetőfokát, ekkor a kétfős váltók a kétszer ötvenméteres futamok során úsznak egymás ellen. A futamban az utolsónak beérkező váltó kiesik, azonban egy perc pihenő után a talpon maradó csapatok újabb 2×50 méter pillangót teljesítenek mindaddig, amíg csak két pár marad versenyben.

A nemzetközi úszótorna augusztus 27-én 13 órakor indul útjára.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük