Gyulai segítséggel nyert tornát az FTC korosztályos csapata

A Tichy Lajos Sportcentrum adott otthont a Bicskei Bertalan Kupa 2021-es tornájának augusztus 29-én. A Ferencvárosi TC korosztályos csapatába a gyulai Los Laura Lujza is meghívást kapott.

A hagyományosan megrendezett tornán két korosztály 5-5 csapata harcolt a végső győzelemért. Az FTC korosztályos együttesébe a Gyulasport NKft. labdarúgója, Los Laura Lujza is meghívott kapott. Los Csaba, a fiatal játékos édesapja elmondta, a fővárosi klub már régóta figyeli Lujza játékát, amiatt is döntöttek úgy, hogy Gyulasport NKft. vezetésétől „kölcsönkérik” a fiatal játékost.  

A fürdővárosi segítséggel rajtoló fővárosi csapat az UTE ellen kezdte meg menetelését. A 4-2-es zöldfehér győzelemmel véget érő derbin Lujza két góllal vetette magát észre. A folytatásban sem vett vissza lendületéből a gyulai játékos, a győri ellenfél ellen már ötször zörgette meg a hálót. Az FTC csapata a harmadik mérkőzésen a kiváló erőkből álló Budaörs ellen lépett pályára, a 2-1-es végeredménnyel zárult derbin a gyulai játékos lőtte csapata győztes gólját. A döntőbe kerülésért a „kisfradi”, az Astra gárdájával találkoztak, ahol a 6-1-es FTC győzelemből Lujza ismét góllal vette ki a részét.

A mindent eldöntő találkozón a budapesti gárda a Debreceni Olasz Focisuli ellen lépett pályára, ahol 2-1-es végeredménnyel lett a kupa bajnoka.

A szervezők a csapatok mellett az egyéni legjobbakat is díjazták, Los Laura Lujzát két alkalommal is a díjátadó pult elé hívták.

– Köszönetet szeretnék mondani a Gyulasport NKft. vezetésének és szakmai gárdájának, hogy lehetővé tették azt, hogy Lujza pályára léphessen az FTC színeiben. Leányomat több egyesület is figyeli, hamarosan konkrét ajánlatokat is kaphatunk a leigazolásával kapcsolatban – mondta Los Csaba.

További képeket itt találsz.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük