Parázs csatában torpant meg a gyulai focicsapat

Clean-Way Gyulai Termál FC–Szarvasi FC 1905 1-2 (0-0)

A Megye I.-es bajnokság negyedik fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Szarvasi FC 1905 együttesét fogadta október 2-án az Id. Christián László Városi Sporttelepen. Sajben Gábor fiatal gárdája a hullámvölgyben lévő riválisa ellen szerette volna folytatni lendületes sorozatát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Clean-Way Gyulai Termál FC: Oláh Z., Nagy S., Oláh A., Kukla, Nagy G. (Kovács), Pohl (Nagy E.), Boros, Palik, Trescsula (Bozó), Bánfi (Szász) és Repisky (Magyar). Csere: Kajári és Bíró. Vezetőedző: Sajben Gábor.

A hazai gárda a bajnoki lista 4. helyéről várhatta a bajnokság folytatását, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a mezőny tagjainál. A Sajben Gábor vezette együttes kiváló sorozatot tud felmutatni, zsinórban negyedik győzelmét aratta orosházi riválisa ellen. A soros ellenfél nem kezdte jól az évadot, négy veresége mellé csupán egy győzelmet és két döntetlent tud felmutatni.

Sajben Gábor előzetesen elmondta, ismerik a szarvasi csapat erősségeit, amelyet egyénileg remek játékosok alkotnak. Gárdájával igyekszik majd kihasználni az ellenfél esetleges gyengébb pontjait, az elmúlt hetek eredményeitől függetlenül még mindig egy presztízsmérkőzésről várható a két rivális között.

A soros mérkőzést a vendégcsapat kezdte jobban, az első tíz percben szinte ki sem engedte a hazai gárdát a saját térfeléről. A szarvasi együttes több ígéretes helyzetet is kialakított, ám a gyulai védelem ezúttal is a helyén volt. Ahogy telt az idő, úgy érkezett meg a hazai alakulat a mérkőzésbe, a Nagy Gergely irányította támadósor több sikeres támadást is komponált a szarvasi kapu előtt.

– Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz és nem szabad sem a szarvasi csapat negatív szériájából, sem a mi pozitív sorozatunkból kiindulni elsődlegesen. Az első félidőben hatalmas mezőnymunka volt mindkét csapat részéről. Ellenfelünk a felívelésekből és szögletekből tudott némi veszélyt jelenteni a kapunkra, de Oláh kapusomnak is be kellett mutatni egy nagy védést. Nekünk gyors kontra támadásokból lehetett keresni valónk, ám ezek az utolsó passzok miatt meghiúsultak – ismertette Sajben Gábor.

A szünet után is folytatódott a két rivális parázs küzdelme. A gárdák kiegyenlítette birkózása a 47. percben változott meg, amikor Zima kapott jó labdát, amit gólra tudott váltani. 0-1.

A folytatásban a szerkezeti váltáson átesett hazai gárda rohamozta többet ellenfele kapuját, amely a 70. percben érett góllá. A csereként beálló Nagy Ede szinte első labdaérintéséből remekül ugrott ki a védők közül, szarvasi kapus pedig csak szabálytalankodni tudott vele szemben. Nagy Gergő magabiztosan értékesítette a büntetőt, kiegyenlítve a találkozó állását. 1-1.

– Ekkor úgy tűnt, hogy visszajöttünk a meccsbe és sikerül felőrölni ellenfelünket, de 2-3 rosszul befejezett támadás után egy nagy bedobásból lecsorgó labdát bepréselt a kapuba az ellenfél. Ezután már nem tudtunk változtatni, így vereség lett belőle. Összességében váratlanul ért a gyengébb csapatjáték. Tudtam, hogy nem fogunk minden mérkőzést megnyerni, várható egy ilyen fiatal, rutintalan csapat életében a hullámzó teljesítmény. Nagyon kicsivel jobb játékkal könnyedén nyerhettük volna meg újabb mérkőzésünket, de fájó, hogy a szarvasi csapatot nekünk sikerült feltámasztanunk. Azt láttam, hogy „meghatározó”, eddig extra teljesítményt nyújtó 17-18 éves játékosaim gyengébb teljesítménye és hozzáállása kellett elsősorban a kisikláshoz. Nagyon sok mérkőzés van hátra, van bőven idejük tanulni ebből, biztos vagyok benne, hogy bizonyítani fogják a pillanatnyi rosszabb napjukat és továbbra is száguldozni fognak a pályán. Erre kiváló példa lelhet Repisky Dániel kiváló játéka és kimagasló hozzáállása, aki az egész mezőny legjobb játékosa volt ezen a mérkőzésen – értékelt a gyulai vezetőedző.

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata jelenleg a tabella ötödik helyén áll, ahonnan a folytatásban a Szabadkígyósi SZSC ellen gyűjtheti tovább bajnoki pontjait.

További képeket itt találsz.

(Gyulai Hírlap)