Hazai éremesővel zárult a szenior emlékverseny

Kilencedik alkalommal rajtolt el a Szigeti István Emlékverseny szeptember 25-én. Az örökifjú atléták gyulai versenyén ismét nívós mezőny gyűlt össze.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az idei viadalra többek között Szegedről, Szekszárdról, Budapestről, Miskolcról és Debrecenből érkeztek résztvevők. Az örökifjak erőfelmérőjén 32 egyesület 67 sportolója vett részt. A verseny érdekessége, hogy a járványhelyzet miatt vidéken egyedül csak Gyula városa vállalt országos szenior versenyt. A Gyulasport NKft. által rendezett viadalon a mezőny igencsak kitett magáért, hiszen a megmérettetés alatt 21 versenycsúcs született.

A hazai rendezésű tornán nyolc gyulai atléta állt rajtot. A 100, 200, 400 és 3000 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban, hármasugrásban, súlylökésben, diszkoszvetésben, gerelyhajításban és gyaloglásban versengő mezőnyben Nagyné Kotroczó AndreaVolosinovszki ZoltánnéSzabó IlonaFülöp MihálynéSalka JózsefMány IstvánMárki-Zay Lajos és Kovács István is elindult.

A fürdővárosi csapat kiváló eredményekkel végzett, 14 aranyéremmel és több dobogós helyezéssel fejezték be az emlékversenyt. A hazai együttesből kiemelkedik Volosinovszki Zoltánné teljesítménye, aki öt versenyszámban is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Gyulai eredmények: Volosinovszki Zoltánné 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely, magasugrás 1. hely, távolugrás 1. hely, hármasugrás 1. hely. Szabó Ilona távolugrás 1. hely, 100 méter 1. hely, magasugrás 2. hely, gerelyhajítás 2. hely. Nagyné Kotroczó Andrea 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely. Fülöp Mihályné súlylökés 1. hely, 100 méter 2. hely, magasugrás 2. hely, távolugrás 2. hely. Salka József 100 méter 1. hely, 200 méter 1. hely, 400 méter 2. hely. Mány István 200 méter 3. hely, 400 méter 2. hely. Kovács István diszkoszvetés 1. hely, gerelyhajítás 1. hely és Márki-Zay Lajos súlylökés 2. hely.

dr. Nagy Sándor, a SZAMOSZ volt elnöke emlékére alapított díjat, a legjobb súlylökők, Hajdú Mihály (Honvéd Zrínyi SE) és Gosztolai Mária (VEDAC) vehették át.

A videót itt találod.


Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük