Kötelező győzelemmel maradt versenyben a gyulai ificsapat

Gyulasport NKft.–Mezőtúri AFC-Syngenta 41-20 (20-6)

A Gyulasport NKft. ifjúsági kézilabdacsapata a bajnokság soros fordulójában a Mezőtúri AFC-Syngenta együttesét fogadta november 20-án. A fürdővárosi gárda hazai pályán szeretett volna versenyben maradni a bajnoki címért.

Fotó: Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Juhász P., Anderlik A. (7), Kertes S. (6/1), Kovács A. (7/2), Sebestyén J. (1), Szabó K. (6), Németh Cs. (6). Csere: Bartóki M., Erdődi R. (4), Horváth R. (2), Miklya N. és Tapasztó B.(2/1). Edző: Zöldi-Tóth Katalin.

A hazai gárda győzelemmel a háta mögött várta a találkozót, miután a hódmezővásárhelyiek legyőzésével felléptek a tabella második helyére. A mezőtúri alakulat a tabella alsó harmadából érkezett a meccsre, hat találkozójából csupán kettőt tudott sikerrel teljesíteni.

Máthé István, a CZ-Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, ez volt az a mérkőzés volt, ahol csak a győzelem volt az elfogadható.

A gyulai játékosok meg is értették ezt az elvárást, ennek megfelelően kezdték a találkozót. Zöldi-Tóth Katalin gárdája azonnal átvette a játék irányítását.

– Mind támadásban, mind védekezésben a vendégek fölé nőttek, megérdemelten nyertek kislányaink. Ez a lelkesedés és játék szükséges a továbbiakban is, hogy versenyben legyünk a bajnoki címért folyó versenyben – ismertette Máthé István.

A mérkőzés alakulása: 5. perc: 3-0, 15. perc: 11-3, 20. perc: 13-3, 28. perc: 18-5, 30. perc: 20-6, 40. perc: 26-10, 50. perc: 33-15, 55. perc: 37-17, 60. perc: 41-20.

A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata továbbra is a tabella második helyén áll, két ponttal lemaradva az éllovas Szarvasi NKK mögött. A korosztályos gárda a folytatásban a Bácsalmás PVSE együtteséhez utazik.

További képeket itt találsz.