Átalakult kerettel vág neki a bajnokságnak Sajben Gábor csapata

Elkezdte a felkészülést a 2022/2023-as bajnoki szezonra a Gyulai Termál FC Megyei I.-es labdarúgó-csapata. Sajben Gábor együtteséből több meghatározó játékos is távozott, így a gárda átformált kerettel kezdi meg az augusztusi rajtot.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Sajben Gábor vezetőedző elmondta, július elején kezdték meg a felkészülést, amelynek a játékosok az első hetekben egyéni fejlesztésekkel vágtak neki, majd csapatszinten folytak az edzések.

A vezetőedző kiemelte, több távozó és még több érkező van a keretben, de a játékosok remek hozzáállással és nagy hévvel kezdtek neki a programnak. A felkészülési időszak heti négy edzésből és felkészülési mérkőzések sorozatából fog állni.

– Több meghatározó játékosunk is távozott a csapattól Molnár Péter és Szabó Ákos mellett Bánfi DominikBoros TamásPalik György és Trescsula Máté is, utóbbiak az NB III.-as osztályban folytatják tovább a pályafutásukat. Az érkezők között elsősorban Bondár Attilát kell megemlítenem, aki egy minimális okányi kitérő után érkezett vissza az egyesülethez, illetve négy békéscsabai fiatal is érkezett hozzánk, Farkas ÁdámRácz MátéLőrinczi Attila és Varga Zoltán nagy erősségei lehetnek a csapatnak. Az együttes Piss Pétertől és Jakab Gábortól is sokat vár, a két érkező mellett pedig az ifjúsági gárdából felkerült Zsilák MátyásVágási Tamás és Csonka Dávid, illetve a sérüléséből lábadozó Koromi Zoltán, Nagy Ede és Horváth Róbert tehet sokat a sikerért – ismertette.

Sajben Gábor kitért arra is, hogy a gárda ismét az első három hely valamelyikén szeretne végezni, a fiatal keret pedig mindent meg is fog tenni a cél érdekében.

A bajnoki szezon augusztus 13-án kezdődik, amikor a Gyulai Termál FC a Nagyszénás SE csapatáét fogadja az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

(Gyulai Hírlap)