Több érmet is szereztek a gyulai teniszezők

Több érmet is begyűjtöttek a gyulai teniszezők a hétvégi Komjátszeghy Endre Emlékversenyen, amelyet hatvankettedik alkalommal rendeztek meg az Id. Christián László Városi Sporttelepen.  

Fotó: Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub

A háromnapos sporteseményre az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, nevezni egy korosztályos és három felnőttversenyszámra lehetett.

A férfi másodosztályban három gyulai játékos is érdekelt volt. Lovász Zoltán első kiemeltként várta a versenyt. Az első napon könnyed játékkal egészen az elődöntőig menetelt, másnap a korábban az ATP-világranglista 1236. helyén is álló Csonka Gábortól, a későbbi győztestől kapott csak ki 6/2, 7/5 arányban, így a harmadik helyet szerezte meg. A második kiemelt Kincses Bencének nehéz sorsolása volt, hiszen a rutinos debreceni Szentkirályi Péterrel találkozott rögtön az első fordulóban, ahol kiélezett csatában alulmaradt. Oláh Imrét az F2 és az F3 versenyszámban is a későbbi győztesekkel hozta össze a sors az első körben. F2-ben Csonka Gábortól, F3-ban a debreceni Varga Ákostól szenvedett vereséget.

A páros versenyszámban Kincses Bence és Kutasi Bence kettősében bízhattak a gyulaiak, hiszen a két fiatal első kiemeltként és korábbi győztesként várta a versenyt. A negyeddöntőben házi rangadón verték meg a Belanka Ádám–Kovács Zoltán párost 61/64-re, az elődöntőben pedig két budapesti fiatalt, Hargitai Csabát és Fehér Alexandert verték meg könnyedén, 6/1 6/2 arányban. A döntőben a Nagy Attila–Miljanic Márkó páros ellen játszhattak, és bár az első szett szorosan alakult, a másodikban kijött a különbség a két páros között (6/4 6/2), így a gyulai fiatalok nyakába ezüstérem kerülhetett.

F3 kategóriában a gyulai klub játékosa, Kutasi Bence egészen az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztestől kapott ki szoros csatában, így a harmadik helyen zárta a versenyt.  

Női másodosztályban három gyulai játékos képviselte a fürdővárost. Kovács Hédi, aki második kiemeltként várhatta a versenyt, mind az első, mind a második körben debreceni ellenfelet kapott, mindkettőjüket megverve egészen a döntőig menetelt. A döntőben az első kiemelt, a fővárosi Ott Lívia volt az ellenfele, aki rutinjával meglepte a mindössze 13 éves gyulai versenyzőt, így az első szettet 6/1 arányban megnyerte. A fürdővárosi játékos a második szettben határozott játékkal fordítani tudott, 6/4 arányban, a döntő szettben pedig magabiztosan győzött esélyesebb ellenfelével szemben. Sebestyén Mira MTK-s ellenfelét múlta felül az első körben, de a második körben vereséget szenvedett, így a harmadik helyen végzett. Csukás Réka debreceni ellenfelétől kapott ki, így nem jutott a legjobb négy közé.

N2 páros: 1. Kovács Hédi (Gyula)–Ott Lívia (Bp. Pannon), 2. Bányai Boglárka–Péter Lili (DEAC), 3. Csukás Réka–Sebestyén Mira (Gyula) és Varga Adél (DEAC)–Bernscherer Anna (MTK). 

A 14 éves fiúk között Thúróczy Hunor a nyolc között kapott ki a szegedi Benedek Zalántól. Sikerült még mérkőzést nyernie Kiss Kevinnek is, aki a nyíregyházi Juhász Mártont verte meg többórás küzdelemben. Mátyás Hunor és Alt Ádám egymás ellen kezdett. A csatát utóbbi nyerte meg 6/1, 6/4 arányban, és meg sem állt az elődöntőig. A négy között békéscsabai ellenfelével vívott színvonalas, izgalmas mérkőzést, végül 7/5, 4/6, 10/7 arányban alulmaradt, és a harmadik helyen zárta a versenyt.

F14 páros: 1. Mokán István Damján (Viharsarok)–Harai Ben Conor (Next), 2. Alt Ádám (Gyula)–Márki Botond (PG Tenisz), 3. Mátyás Hunor (Gyula)–Simon Péter (Pécs).

További képeket itt találsz.

(Gyulai Hírlap)