Fordulatos mérkőzésen nyert az éllovas a gyulai gyepen

Clean-Way Gyulai Termál FC–OMTK-ULE 0-2 (0-0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata az OMTK-ULE együttesét látta vendégül szeptember 3-án. A fürdővárosi gárda az éllovas orosházi együttessel nézett szembe az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Clean-Way Gyulai Termál FC: Jakab, Nagy S., Nyéki (Repisky), Farkas, Kovács Zs. (Zsilák), Nagy G. (Bondár), Radics, Vágási (Kártyás), Kovács Zsolt, Varga (Lőrinczi), Pis. Csere: Csinka és Kiss. Vezetőedző: Sajben Gábor.

A gyulai együttes egy döntetlennel és egy vereséggel kezdte a bajnokságot, majd az előző fordulóban nagyarányú győzelmet aratott jaminai ellenfele ellen. Soros riválisa kiválóan kezdte a pontvadászatot, mindhárom mérkőzését sikerrel abszolválta. A két együttes a tavalyi bajnokságban is végig rivalizálta a bajnokságot, emiatt is komoly vetélkedés volt várható a gyulai gyepen.

A soros bajnokit a vendégcsapat kezdte jobban, lendületesebb futballjának köszönhetően rendre odaért a hazai kapu elé, két alkalommal pedig csak a kapufa állta útját a gólszerzőnek. A gyulai gárda fokozatosan felvette ellenfele ritmusát, Kovács és Varga villámgyors játékával pedig kiegyenlítettebbé tette a derbit. A félidő középén Nagy Gergő kétszer is talpra ugrasztotta a gyulai szurkolókat, egy fejessel és egy közeli bombával találta telibe a kapufát.

A második játékrészt is a vendég gárda kezdte jobban, Miszlai a 48. percben megszerezte a vezetést együttesének. Pár perccel később ismét hibázott a hazai védelem, Miszlai pedig kétgólos előnyhöz juttatta csapatát. 

A gyulai alakulat próbálta bevenni az orosházi kaput, ám Radics még büntetőből sem tudott szépíteni.

Az orosházi együttes több párharcot nyerve őrizte meg előnyét, így újabb győzelmet gyűjtött be. A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a folytatásban a második helyen álló Szarvasi FC vendégeként lép pályára.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük