Szoros mérkőzésen nyert az ifjúsági kézilabdacsapat

Gyulasport NKft.–Csorvási SK 25-22 (13-13)

A Gyulasport Nkft. ifjúsági kézilabda-bajnokságban szereplő korosztályos csapata a Csorvási SK együttesét látta vendégül március 25-én. A hazai gárda közvetlen riválisával vívott egy végig szoros találkozót. 

Kép: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Juhász P., Kertes S. 6, Németh Cs. 5, Miklya N., Szabó K. 5, Szabó R. 3, Szalkai B. 6. Csere: Bartóki M., Erdődi R., Pópity L. és Tóth R. Edző: Zöldi-Tóth Katalin.

A gyulai gárda hazai pályán döntetlenezett lajosmizsei ellenfelével, míg soros riválisa az újkígyósi együttessel vívott meccsen veszített pontokat. A két rivális ősszel is találkozott egymással, akkor háromgólos gyulai győzelem született. 

Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a két csapat tabellán elfoglalt helye alapján izgalmas mérkőzésre volt kilátás. A hazaiak számára nem volt jó előjel, hogy betegségek és sérülés nehezítették a csapat-összeállítást.  

– A felek álmosan kezdték a találkozót, egyik csapat sem tudott az első félidőben előnyt kicsikarni magának. A félidő végén a játékvezetők döntetlen (13-13) állással küldték a csapatokat pihenőre. A második félidőre frissebben futottak ki a lányok, játékuk feljavult, gyorsabb támadásvezetés jellemezte mindkét csapatot – ismertette Máthé István

A második félidő felétől a gyulai játékosok fokozták az iramot. A sérülten is pályára lépő Németh CsengeSzabó Kamilla és Szalkai Bianka gólerős játékával szemben tehetetlen volt a csorvási gárda.  

A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata a tabella negyedik helyéről várhatja a Bácsalmási PVSE elleni idegenbeli találkozót.

További képeket itt találsz.