Győzelem helyett döntetlennel kellett beérnie a gyulai focicsapatnak

Clean-Way Gyulai Termál FC–Jamina SE 3-3 (1-1) 

A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a Jamina SE együttesét fogadta április 15-én.

A gyulai gárda a tabella negyedik helyéről várta riválisát, míg ellenfele a mezőny alsó harmadából érkezett a találkozóra. A két együttes a pontvadászat során kétszer is találkozott egymással, egy nagyarányú gyulai győzelem (5-0) mellett egy döntetlen (1-1) született. A két rivális sohasem vívott unalmas mérkőzést, így fordulatos találkozóra volt kilátás. 

A hazai együttes kezdte jobban a mérkőzést, több ígéretes helyzetet is ki tudott alakítani riválisa kapuja előtt. A futószalagon érkező gyulai támadások a 22. percben értek góllá: Varga vette be a jaminai kaput.  

Sajben Gábor vezetőedző elmondta, a vendégcsapat a folytatásban védekezésre rendezkedett be, a hazai gárda pedig tovább szorította ellenfelét. A 37. percben váratlanul érkezett az egyenlítő gól, amihez a gyulai védelem is asszisztált.  

– A második félidő első húsz percében is jó, támadó szellemben fociztunk, aminek kétgólos vezetés lett az eredménye, de számos nagy lehetőséget puskáztunk el, és, ahogy az lenni szokott, ez megbosszulta magát. Természetesen ehhez kellettek a mérkőzés végi fegyelmezetlenségeink és nagy hibáink – ismertette a gyulai vezetőedző.  

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata továbbra is a tabella negyedik helyén áll, a következő két fordulóban a listavezető és a dobogó harmadik fokán álló gárdával is találkozik. 

– Egy sima győzelem helyett a vendégcsapat nagy küzdését lehet kiemelni, én meg szégyenkezhetek újra a csapatom teljesítménye és az újabb pontok elvesztése miatt. Sajnos, reálisan nézve, jelenleg ennyire vagyunk képesek. Nem mindenki érdemelne ilyen hozzáállással Gyula-mezt magára megyei első osztályú bajnoki mérkőzésen. Nem tudom, a játékosok melyik arcukat fogják mutatni a soron következő két élcsapat elleni meccsen – értékelt Sajben Gábor.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük