Kiskunmajsai KC – GYULASPORT NKFT 27-29 (13-16)
Sűrű hétvégén vannak túl a gyulai kézisek, szombaton a felnőtt, vasárnap az ifjúsági együttes lépett pályára: Juhász Panni, Szalai Noémi (kapusok) – Kovács Szófia Sztella 6, Tarkovács Dorka 6 (2), Tarkovács Réka 6, Kertes Sarolta 5, Gál Csenge 2, Miklya Nóra 2, Mészáros Anikó Eszter 1 (1), Szabó Jázmin 1,
1. perc: 1-0, 10. perc: 6-6, 15. perc: 7-8, 20. perc: 9-12, 25. perc: 10-15, 30. perc: 13-16, 41. perc: 18-20, 50. perc: 21-25, 55. perc: 23-27, 58. perc: 25-29, 60. perc: 27-29
Több gyulai játékos a tegnapi győztes felnőtt mérkőzéssel a lábaikban lépett pályára, fáradtságnak azonban nyoma sem látszott a lányokon – értékelt Máthé István. Ki kell emelni, hogy minden pályára lépett mezőnyjátékos gólt szerzett. Csak a dicséret hangján lehet szólni a lányok hozzáállásán.
Ezzel a győzelemmel a Gyulasport NKFT ifjúsági csapata fellépett a tabella harmadik helyére.
Bravó Lányok, hajrá Gyula!
Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk ma, hiszen kevesen tudtunk kiállni. Ezt tetézte, hogy volt olyan játékos, aki tegnap a felnőtt mérkőzésen 60 percet játszott. Ennek ellenére nagyot küzdött a csapat. Sok hibánk volt, amit a fáradtságnak tudok be, de a hozzáállással elégedett vagyok, és nagyon örülök a győzelemnek – összegzett Zöldi-Tóth Katalin.
Beszámoló: Zöldi-Tóth Katalin, Máthé István
A szezon utolsó hazai mérkőzése május 9-én lesz a Mezőtúr ellen, végül a bajnokság május 21-én zárul idegenben, akkor a Kiskunhalas UKSC-vel játszik a gyulai ificsapat.