LU20: nem a tervek szerint alakult a szezonkezdés az ifjúsági kézicsapatnál

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulasport Nkft 43-15 (26-8)

Szeptember 10-én, a bajnokság első fordulójában a Hódmezővásárhelyi LKC otthonába utazott az ifjúsági együttesünk. Zöldi-Tóth Katalin tanítványai Szalai Noémi, Técsi Karolina (kapusok) – Szabó Jázmin, Gál Csenge, Tarkovács Réka 1, Tarkovács Dorka 3/2, Hemdi Neila Adrienn 2, Nagy Jázmin 2/1, Kovács Vivien, Erdei Nóra 3, Bardócz Maja, Macsári Klaudia Zsanett 2, Ács Eszter Emma, Pop Maya1 összeállításban léptek pályára.

A mérkőzés alakulása:

1. perc. 1-0, 2. perc: 3-0, 4. perc: 4-1, 6. perc: 7-2, 8. perc: 9-2, 10. perc: 11-2 (vendég időkérés), 12. perc: 13-3, 16. perc: 16-4, 18. perc: 19-5, 26 .perc: 22-6 (hazai időkérés), 30. perc: 26-8, 40. perc: 32-10, 50. perc: 36-13, 60. perc: 43-15

A tegnapi mérkőzés sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna – értékelte a szerdai játékot Zöldi-Tóth Katalin. Próbáltam a terhelést megosztani, hiszen vasárnap U18-as meccs is volt, de sajnos nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel. A lányok fejben nem voltak igazán ott, emiatt teljesen szétestünk, amit nagyon rossz volt megélni. Pozitívumként annyi elmondható, hogy a szándék a megfelelő rotációra megvolt, ami hosszú távon hasznos lehet. Ez a mérkőzés ismét rávilágított arra, hogy nem elég a taktikai és fizikai felkészülés, fejben is száz százalékban ott kell lennünk. Mostantól ez az egyik legfontosabb célunk: végig koncentráltan, csapatként, közösen küzdeni a pályán.

Beszámoló: Zöldi-Tóth Katalin, Máthé István