📊 Végeredmény:
Gyulasport NKFT – Eszterházy SC
35-25 (Félidő: 17–15)
👥 Nézőszám: 30
⚖️ Vezették: Ivanics Patrik, Tóth Bence
⏱️ Kiállítások: 6 perc, illetve 8 perc
🤾♀️ Hétméteresek: 2/6, illetve 4/5
🥅 Lövéshatékonyság: 35/50, illetve 25/46
🤾🏽♀️ Gyulasport NKFT játékosai:
Szalai Noémi, Técsi Karolina, Komlósi Sára (kapusok), Avram Alexa 7(1), Barta Zita 7(1), Martyin Vivien Zoé 7, Tarkovács Réka 7, Erdei Nóra 3, Kovács Vivien 2, Gál Csenge 1, Hemdi Neila Adrienn 1, Tarkovács Dorka, Ács Eszter Emma, Szabó Jázmin,
🗣️ Edző: Zöldi-Tóth Katalin
🤾🏽♀️ Vendég csapat legjobb lövői: Ágó Sára 8, Lisznyai Ivett 7(4)
📄A mérkőzés összefoglalója:
“Mindkét csapat a legutóbbi fordulóban, vendégként, győzelemmel hangolt a mai mérkőzésre.
Ami a mérleg nyelvét mégis a gyulai csapat javára billentette, az, az, hogy hazai pályán játszottak és az őszi, 2025.09.07-én, Egerben lejátszott mérkőzést a gyulai lányok nyerték öt góllal (25-30). A tabellán is a gyulai csapat áll jobban. Három ponttal előzik meg az egri lányokat.
A játék képén meg is látszott, hogy közel azonos képességű csapatok találkoztak.
Az első félidőben igen hullámzó volt a játék. Az első gólt a hazaiak szerezték, amit a vendégek a második percben még egyenlíteni tudták. A 16. percben már négy gól volt a különbség, de a 19.percre a vendégek feljöttek egy gólra (10-9), de egyenlíteni nem tudtak. A második félidőre egy harcosabb hazai csapat lépett pályára. Ez meg is hozta az eredményt. 41. percben már 6 góllal vezettek. Az 50. percre ez az előny már kilenc gólra nőtt (30-21). Az 55. percre már 10 volt közte(33-23). De egy percre sem adták fel. Űzték-hajtották ellenfelüket. Viszont az egri lányok sem feltartott kézzel fogadták ezeket a támadásokat. Ezáltal egy igen látványos, szinvonalas mérkőzés alakult ki. És hogy mégis ilyen arányú különbség kerekedett, az köszönhető a védőmunkának és mind a három kapus nagyszerű teljesítményének, valamint a támadók pontosabb lövéseinek.
Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!
Szép volt Lányok!
Hajrá Gyula!“
✍🏼Beszámoló: Máthé István
🎙️ Edzői értékelés – Zöldi-Tóth Katalin:
„Az első félidőben sajnos sok hibával játszottunk, nem igazán találtuk a ritmust és fejben sem voltunk elég élesek. A szünetben rendeztük a sorokat, sikerült tisztázni néhány dolgot, és a második játékrészre sokkal koncentráltabban jöttünk ki. A védekezésünk felkeményedett, stabilabbak lettünk hátul, ebből pedig jöttek a gyors gólok is, amik eldöntötték a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak a hozzáállásukhoz és a második félidőben mutatott teljesítményükhöz.”
👏 Gratulálunk a lányoknak a győzelemhez!
Csak így tovább! 💙💪🔥
#gyulasport #kézilabda #U18






