Békéscsabán szerepelt U11-es csapatunk is az Országos Kiemelt Tornán ⚽️

📅2026. szeptember 20.
📍Békéscsaba

“Nagyon elégedett voltam a srácok mentalitásával a mai napon. Ismét jól reagáltak a mérkőzések különböző helyzeteire, és érezhető volt, hogy értik és átérzik, mit várok tőlük.

Az előző héthez képest sokkal nagyobb volt a vállalkozó kedvünk, ami kifejezetten tetszett. A játékosok bátrabban vállalták fel a helyzeteket és többször próbálkoztak kapura lövéssel is. Ugyanakkor néhány mérkőzésen ez már átbillent a másik oldalra, és olyan szituációkban is lövést választottunk, amikor létszámfölényes helyzetben inkább a passz lett volna a jobb megoldás. A következő időszakban ezen mindenképpen dolgoznunk kell, hogy jobban felismerjük, mikor érdemes kapura törni és mikor kell inkább továbbjátszani a labdát.

Nagyon jó volt látni azt is, hogy erőben végig bírtuk a mérkőzéseket, és több alkalommal fizikálisan is ellenfeleink fölé tudtunk kerekedni. Ennek is köszönhető, hogy sok gólt szereztünk, miközben kevés gólt kaptunk.

Külön öröm számomra, hogy az előző héthez képest ezúttal nem volt hullámvölgy a teljesítményünkben. Végig magas koncentrációval tudtunk játszani, és a mérkőzések során sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottunk.

Természetesen van még hova fejlődnünk, de a mai napon több olyan pozitívumot is láttam, amelyre a továbbiakban építhetünk. Dolgozunk tovább! Gratulálok a srácoknak!”

✍🏼Beszámoló: Tóth Dániel – korosztályos edző

Hajrá Gyulasport! ⚪️🔵