Közel félszáz fiatal labdarúgó találkozott Gyulán⚽️

Régiós U9-es Bozsik-tornának adott otthont az id. Christián László Városi Sporttelep, ahol a legfiatalabb korosztály tehetségei ismét közös futballélménnyel gazdagodhattak. A rendezvényt a Gyulasport Kiemelt Körzetközpont szervezte, a programon közel félszáz gyermek vett részt.

A gyulai eseményen több meghatározó utánpótlás-nevelő műhely képviseltette magát. Pályára léptek a Békéscsaba 1912 Előre Sport Egyesület, a Békéscsabai Utánpótlás-nevelő Futball Club, a hazai Gyulasport, a Karcagi Sport Egyesület, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft., valamint a Törökszentmiklósi Football Club fiataljai.

A rendezvény egyik legfontosabb célja az volt, hogy a gyerekek minél több játékidőhöz jussanak. A résztvevők összesen 90 percet tölthettek a pályán, így a mérkőzések során mindenki számára bőven jutott lehetőség a bizonyításra, a gyakorlásra és természetesen a futball örömére.

A Bozsik Program egyik legfontosabb üzenete, hogy ebben az életkorban a fejlődés és a játék szeretete fontosabb az eredménynél. A gyulai régiós torna is ezt mutatta: a pályán a gyerekek tanultak, küzdöttek, örültek a sikeres megoldásoknak, és közben újabb értékes tapasztalatokat szereztek. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Szekeres Lajos grassroots koordinátor.

✍🏼Beszámoló: Nagyné Bódi Katalin – operatív vezető