Gyulasport Nonprofit Kft – OMTK ULE 1913 3-2 (2-0)
Október 18-án, a regionális bajnokság hetedik fordulójában hazai pályán fogadtuk az Orosháza korosztályos csapatát.
Jól kezdte a mérkőzést a vendégcsapat; egészpályás letámadást alkalmazva, sorra helyzeteket dolgoztak ki. A fegyelmezett védekezésünknek köszönhetően ezeket sikerült hatástalanítani. Húsz perc elteltével fokozatosan átvettük a játék irányítását és Huszár Dominik révén megszereztük a vezetést (22. perc). Továbbra is támadásban maradtunk, majd a folytatásban a jól játszó Kovács Bendegúz cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ahol szabálytalanul szerelték. A büntetőt Beliczai Balázs értékesítette (25. perc). A második félidőben is támadólag léptünk fel. Kovács Bendegúz rövidesen ziccer helyzetbe került, ami sajnos kimaradt. A félidő közepén csapatkapitányunk, Beliczai Balázs megsérült és le kellett cserélni. Ezután a vendégcsapat átvette a játék irányítását, majd egy nagy védelmi hiba után szépített (55. perc). Továbbra is a vendégcsapat támadott, de egy konratámadás végén Boldog Lajos lőtt szép gólt (61. perc). A mérkőzés vége előtt a vendégcsapat centere talált a hálóba (78. perc) és állította be végül a 3:2-es végeredményt.
Összegezve a mérkőzést, taktikus játékkal, óriási szívvel és igazi csapatmunkával sikerült elérni elérnünk a győzelmet.
Beszámoló: Szentléleki Béla