NBII bajnoki női kézilabda mérkőzés: újabb győzelem után, a bajnokság élén a CZ-Gyulasport

Rákosmente – CZ-Gyulasport NKFT 22-36 (9-17)

A múlt heti győzelem után, újabb értékes pontokat szerzett a szombati, idegenben játszott mérkőzésén a gyulai felnőtt kézicsapat, Zöldi-Tóth Katalin irányításával: Mike Mária (kapus) – Petri Ildikó 13, Ilyés Lilla 5, Nagy Petra 6, Kertes Sarolta 4, Kovács Szófia Sztella 4, Gelegonya Anita 2, Csere: Zsiga Zsanna (kapus), Tarkovács Réka 2, Tarkovács Dorka, Szögi Tímea.

A mérkőzés alakulása: 3. perc: 2-0, 4. perc: 2-2, 15. perc: 4-9, 25. perc: 6-15, 30. perc: 9-17, 37. perc: 11-21, 50. perc: 16-31, 55. perc: 18-34, 60. perc: 22-36

A felsőházi rájátszás első mérkőzésén – március 30. – hazai pályán, a gyulai csapat 34:23-as győzelmet aratott a rákosmenti együttes ellen, így vendégként is erre lehetett számítani a szombati fordulón. Egy percig sem volt kérdés, hogy a hazaiaknak a mai mérkőzésen nem terem babér. A kialakult különbség sem a véletlen műve. Egy bajnokságra törő csapat nem engedheti meg magának, hogy a mérkőzéseket könnyelműen vegye bármilyen erősségű csapat ellen. A május 10-i találkozón is maximálisan a győzelemre játszottak. Minden játékos odatette magát, innen is kiemelkedett Petri Ildikó, aki tizenhárom góllal járult hozzá a mérkőzés eredményéhez.

Ezzel a győzelemmel a Gyulasport NKFT csapata a tabella első helyére ugrott, egy pont előnnyel.

Szép volt lányok, hajrá Gyula!

Beszámoló: Máthé István

A folytatásban május 18-án Vecsésen lép pályára a gyulai együttes, majd 24-én, hazai pályán a Kecskemét csapata ellen zárja a bajnokságot a CZ-Gyulasport.

Felvétel: Zöldi Zalán – Gyulai Ördögök közösségi oldal