Ősi riválisával folytatja a bajnoki idényt a gyulai kézilabdacsapat

Fotó: Rusznyák Csaba

A Corner-Gyulai NKft. csapata a Gyomaendrődi NKSE együttesét fogadja október 17-én

Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 5. fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. csapata a Gyomaendrődi NKSE együttesét látja vendégül október 17-én. Zöldi-Tóth Katalin gárdája egy kőkemény hazai rangadóra számíthat nagy riválisa ellen.

A gyulai gárda egy kiélezett bajnoki rangadó után várja a találkozót, míg soros ellenfele nagy csatában győzte le bácsalmási ellenfelét. A győzelemért járó pontoknak mindkét együttes örülne, hiszen a vendégcsapat a tabella harmadik helyéről várja a fordulót, míg a hazai alakulat az ötödik pozícióból lépne feljebb a ranglistán.

A két együttes már hosszú ideje rivalizál egymással, hiszen a bajnokság mellett, több felkészülési tornán is összemérte már erejét. A megyei együttesek barátságát mi sem jellemzi jobban, mint hogy az idei bajnokságra való felkészülés alatt többször is összecsaptak egymással.

A gólzáporos mérkőzésre a riválisok góllövő teljesítménye adhat garanciát, hiszen a két együttes szerezte az eddigi fordulók alatt a legtöbb találatot. A gólszerzésben a gyomaendrődi Farkasinszki Zita jár az élen, aki 29 találattal vezeti a gólvadászok listáját, a hazai csapat legjobb lövője, Pappné Lukoviczki Beáta pedig 21 gólnál jár.

– A nyári felkészülés alatt nagyon sok mérkőzést játszottunk egymás ellen a gyomai csapattal, felemás érzéseim vannak, ha visszagondolok. Nagyon küzdős együttes érkezik hozzánk, amelynél sok rutinos játékos található meg. Nagyon szeretnénk itthon tartani a két pontot, mindent meg fogunk tenni a győzelem elérése érdekében – mondta el előzetesen Zöldi-Tóth Katalin.

A Corner-Gyulasport NKft. csapatának hazai mérkőzésit a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik, de a Gyulai Hírlap hasábjain továbbra is nyomon követhetik a szurkolók a csapat bajnoki eredményeit.

(Gyulai Hírlap)