A folyamatos fejlődés a cél az U15-ös focicsapatnál

Fotó: Rusznyák Csaba

Január 6-án kezdte meg felkészülését a tavaszi szezonra a Gyulasport NKft. U15-ös labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportjában szereplő együttese. A Bálint Balázs által irányított korosztályos csapat a hetedik helyen zárt az őszi fordulókat.

Bálint Balázs elmondta, a gárda mindenkori célja az, hogy minél több labdarúgást szerető, képzett gyereket neveljen ki a sportág számára, összhangban a klub stratégiájával. A legfontosabb szempont a folyamatos fejlődés egyénenként és csapatban egyaránt.

A korosztályos együttes július 20-án kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es szezonra, amelybe heti négy edzést illesztettek. A bajnoki idény megkezdésével ezekhez minden hétvégén bajnoki mérkőzés társult. A sportági szövetség a szezont egészen a járványügyi korlátozásig folyamatosan fenn tudta tartani, így a fürdővárosi gárdának csupán négy mérkőzést kell majd bepótolnia a tavaszi idényben. A gyulai csapat a tizenhat együttest felvonultató mezőnyben négy győzelemmel, négy vereséggel és két döntetlennel végzett az őszi táblázat hetedik helyén.

– Az első fordulótól az utolsóig a mérkőzéskeretek kialakítását állandó betegségek és sérülések befolyásolták. A csapat az őszi szezon nagy részében hozta a tőle elvárható játékminőséget, amihez mérkőzésenként 8-9 jó egyéni teljesítmény volt szükséges, ebben az erős mezőnyben. Ami kiemelendő volt az ősszel, az a csapategység, ennek köszönhetően is tudtuk áthidalni a folyamatos hiányzásokat. Ahogyan a kudarcból, úgy a sikerből is mindenki kivette a részét – ismertette.

Bálint Balázs hozzátette, a csapat tagjai egy rövid szünetet kaptak, ám a gárda január 6-án ismét edzésbe áll, hogy felkészüljön a bajnokság őszi fordulóira.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük