Mozgásba lendül a városi tekebajnokság

Szeptember 13. elrajtol a Suzuki Kupa városi tekebajnokság 2021/2020-es bajnoki szezonja. A csonka bajnokság után a gyulai tekecsalád szereplői ismét a bajnoki serlegért gurítanak.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Bodor Istvántól megtudtuk, az idei kiírás négy fordulós lesz, a vándorkupát a körmérkőzések után az a csapat nyeri tavasszal, aki az őszi, tavaszi eredmények alapján győztesnek tekinthető. A „várvárosi” tekeliga résztvevői szinte egész hétre kínálnak izgalmas mérkőzéseket, hiszen hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken is zajlanak majd a bajnoki gurítások.

A bajnokság mezőnye idén hatcsapatosra szűkült, a sorozat során az „LL”-Kétegyháza, a Kövite-Sarkadkeresztúr, a Magyarvárosi Söröző, az Öregfiúk, a Szabó Legények és a Glas Vegas együttese néz szembe egymással.

A városi tekebajnokság első fordulójában az Öregfiúk csapata a KÖVITE Sarkadkeresztúr együttesével találkozik, a Magyarvárosi Söröző a Glas Vegas gárdájával néz szembe, míg a Szabó Legények a bajnoki címvédő „LL”Kétegyháza alakulatával gurít a pontokért.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük