Megyei válogatottak csatáznak Gyulán

A Magyar Labdarúgó Szövetség négy helyszínen bonyolítja le a megyei amatőr labdarúgó-válogatottak hagyományos regionális selejtező tornáját. Közép- és Délkelet-Magyarország öt válogatottja január 22–23. között Gyulán csatázik a döntőt érő csoportelsőségért – olvasható a BMSExtra.hu oldalon.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint írták, Békés megyét a körösladányi edzőpáros, Ekker Attila és Futaki Krisztián irányítja majd, akiknek munkáját Szabó Péter kapusedzőként, Csizmadia Imre csapatvezetőként segíti. A szakvezetők által összerakott válogatottba a megyei bajnokságokban szereplő játékosok kerültek be, olyan labdarúgók, akik soha nem rendelkeztek profi szerződéssel, és nem léptek pályára NB I.-es vagy NB II.-es mérkőzéseken.

A rendezvénynek Gyulán az akadémia és a városi sporttelep műfüves pályái adnak otthont. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Pest megye csapatai vívnak kétszer 30 perces találkozókat. Valamennyi együttes két-két összecsapást játszik mindkét napon, a körmérkőzés győztese pedig bejut a február 5–6-i, Balatonalmádiban sorra kerülő négyes döntőbe.

– A megyeválogatottak tornájának egy évtizedre visszatekintő hagyományai vannak. Ezúttal nem mi vagyunk a régiós csaták házigazdái, csupán kisegítettük a csongrádi kollégáinkat, mint ahogyan azt egyszer már a szolnokiakkal is megtettük. Szeretnénk, ha jó mérkőzéseket vívna a csapatunk, a torna győztese képviseli majd hazánkat Spanyolországban, az UEFA régió európai fináléjában – mondta el Szpisják Zsolt, az MLSZ területi igazgatója, aki a többi megyei vezetővel a torna sorsolását is elkészítette.

A cikkben kiemelték, időközben a szakvezetők sem tétlenkedtek. Csokorba szedték, hogy kik azok a játékosok, akikre támaszkodni szeretnének a csapatot illetően. A szabályok csapatonként 22 labdarúgó nevezését teszik lehetővé, ám ennél jóval több név szerepel a noteszükben.

– Tekintettel a járványügyi helyzetre és az esetleges más irányú elfoglaltságokra, 32 tagú, bő keretet állítottunk össze. A válogatott vázát az általunk edzett körösladányi együttes adja, de az orosháziaktól és a jaminaiaktól is szép számmal akad jelölt. A torna előtti héten véglegesítjük a névsort, az érintettekkel mindenképpen szeretnénk egy közös edzés keretében találkozni, hogy a személyes ismerkedést megejthessük, illetve az elképzeléseinket felvázolhassuk – ismertette Futaki Krisztián.

A torna menetrendje:

Január 22.: Pest megye–Bács-Kiskun megye (10 óra Grosics Akadémia), Békés megye–Jász-Nagykun-Szolnok megye (11.15 városi sporttelep), Bács-Kiskun megye–Csongrád megye (12.30 Grosics Akadémia); 13.45: Jász-Nagykun-Szolnok megye–Pest megye 13.45 (városi sporttelep) és Csongrád megye–Békés megye (15 óra Grosics Akadémia).

Január 23.: Bács-Kiskun megye–Jász-Nagykun-Szolnok megye (9 óra Grosics Akadémia), Pest megye–Békés megye (10.15 városi sporttelep), 11.30: Jász-Nagykun-Szolnok megye–Csongrád megye ( 11.30 Grosics Akadémia), 12.45: Békés megye–Bács-Kiskun megye (12.45 városi sporttelep) és Csongrád–Pest (14 óra Grosics Akadémia).

A Békés megyei válogatott bő kerete: Farkas Zsolt, Kapusi Gergely, Wéber LászlóSzabó ÁkosUrbán SándorTalpalló ÁkosBakk ÁdámMurvai DávidRuzsa ZoltánPapp ZsoltMalkócs MarcellFarkas JánosBurai Dávid (Körösladány MSK), Kovács DávidGedó LórántMiszlai LászlóSzabó ÁronFehér Bence (Orosházi MTK-ULE), Sztojka Ádám (Okány KSK), Bencsik CsabaSzaszák KristófDarányi DávidKardos Tamás (Jamina SE), Barna ViktorHunya Kristóf (Gyomaendrődi FC), Trescsula Máté (Gyulai TFC), Milek Bence (Szabadkígyósi SZSC), Furár Róbert (Szarvasi FC), Cserna Richárd, Tatár Sándor (Szeghalmi FC), Rafaj Patrik és Márk Ádám (Nagyszénás SE).

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük