Átvették érmeiket az U19-es csapat játékosai

Éremátadót tartott a Gyulasport NKft. június 20-án, amelyen a fürdővárosi klub U19-es együttese átvehette arany-, illetve ezüstérmét.

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az átadón Kertes István, a Gyulasport NKft. ügyvezetője köszönte meg a gárdának a kiemelkedő évet, majd minden játékos megkapta érmeit. Mint mondta, mindig nagy öröm számára, ha a gyulai csapatok sikereket érnek el, az U19-es együttes pedig nemes küzdelemben szerezte meg a nagypályás bajnokság ezüstérmét és kiváló játékkal gyűjtötte be futsalbajnoki aranyát.

Szabó Attila vezette korosztályos együttes az U19-es futsalbajnokság alapszakaszának első helyén jutott a felsőházba, ahol kiváló teljesítményének köszönhetően nyerte meg a 2021/2020-es kiírást. A korosztályos gárda a regionális U19-es nagypályás bajnokság őszi szezonját a tabella második helyén zárta, a tavaszi etapban pedig hatalmas küzdelemben szerezte meg a pontvadászat ezüstérmét.

A fiatal együttes több tagja is kettős terheléssel focizta át a szezont, részt vállalva a Megyei I.-es felnőttcsapat bajnoki ezüstérmében.

A csapat tagjai: Zsilák MátéGeszner CsongorHorváth RóbertSzabó MátéVágási TamásVarga NorbertTicudeán ÁbelMagyar GergőMáté TamásKocsis BenceZsilák MátyásBíró BenceTorma MartinBoros TamásBarna ÁdámOttlakán ZsomborHerczeg LeventeHőgyes Dávid és Kiss Tamás. Edző: Szabó Attila.

További képeket itt találsz.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük