Győzelemmel lépett a felsőházba a gyulai focicsapat

Clean-Way Gyulai Termál FC–Gyomaendrődi FC 2-1 (2-0)

A Megye I.-es labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a a Gyomanedrődi FC együttesét látta vendégül március 19-én. A fürdővárosi együttes már biztos ezüstérmesként várta utolsó alapszakaszbeli találkozóját.

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Clean-Way Gyulai Termál FC: Kajári, Nagy S., Szabó, Magyar (Nagy E.), Kukla, Repisky, Nagy G., Radics, Borois, Palik és Bánfi (Horváth). Csere: Oláh és Kovács. Vezetőedző: Sajben Gábor.

A gyulai együttes az előző fordulóban a listavezető körösladányi ellenfelével csatázott, majd szinte azonnal a nagyszénási arénában kellett labdába rúgnia. A pontvesztéssel véget érő mérkőzés után a fürdővárosi együttes a Gyomaendrődi FC gárdáját várta az Id. Christián László Városi Sorttelepre.

Sajben Gábor a mérkőzés elmondta, a gyulai csapat már biztos ezüstérmesként zárja az alsóházi küzdelmeket, ám mindenképpen győzelemmel szeretné zárni a bajnoki pontverseny első szakaszát.

A hazai gárda ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, Palik már a 12. percben megszerezte a vezetést együttesének. A folytatásban is a gyulai alakulat irányította a mérkőzést, a 22. percben Radics növelte csapata előnyét. A kétgólos előnnyel forduló hazai együttes, a második játékrészben enerváltabban játszott, egy sérülés után pedig kisebb gödörbe is került.

– Jól és megfelelő támadószellemben kezdtük a mérkőzést, hamar két gólos előnyre tettünk szert. Ellenfelünk csak elvétve jutott el a mi térfelünkre  és beásta magát a saját tizenhatosa elé. Sok passzal, de sajnos enerváltan és tompán vezettük a támadásainkat. A második félidő első fele is hasonlóképpen nézett ki. Pontatlanok voltunk és erőtlenül próbálkoztunk. Talán a pár nappal ezelőtti mérkőzések még mindig a lábakban és fejekben voltak. Egy ártalmatlan szituációban Nagy Ede sajnálatos módon súlyosnak tűnő sérülést szenvedett, a játékostársai vitték le hordágyon a mentő érkezéséig és tartották benne a lelket. Az eset után teljesen szétesett a csapat és a váratlanul bekapott gól után Kajárinak kellett bemutatni egy komoly védést, amivel itthon tudtuk tartani a három pontot. Ez is ugyanolyan értékes győzelem volt mint a két héttel ezelőtti gála mérkőzés, amit 9:0-ra megnyertünk.  Az ezüstérmes pozícióban, négy pontelőnnyel zártuk az alapszakaszt az üldözőboly előtt. Egyértelmű célunk, hogy megtartsuk ezt az eredményt a felsőházi rájátszás során is – értékelte a győzelmet Sajben Gábor.

A Clean-Way Gyulai Termál FC csapata a felsőházi rájátszás első találkozóján a Szarvasi FC 1905 együttesét várja a fürdővárosi arénában.

(Gyulai Hírlap)