
Elkezdte a felkészülést a 2022/2023-as NB II.-es bajnoki szezonra a CZ-Gyulasport NKft. kézilabdacsapata. Zöldi-Tóth Katalin vezetőedzőnek csak két távozóval kellett számolnia, a fiatal keret nagy része egyben maradt.
Zöldi-Tóth Katalin elmondta, csupán két játékos távozott a csapattól, Csapó-Kovács Hajnalka és Papné Lukoviczki Beáta befejezte aktív pályafutását. Az érkező oldalon is csak három sportoló jelentkezett, Szögi Tímea visszatért az egyesülethez, Ilyés Lilla a mezőnyben segítheti a gyulai gárdát, Mike Mária pedig a kapuban jelent komoly erősítést.
– A játékosok a nyári pihenés végén egy felkészülési programot kaptak, amelynek köszönhetően nem kell az erőnléti feladatokkal töltenünk az időt, azonnal labdás edzéseket tarthatok számukra. A keret nagy része együtt maradt, így a csapategység nem bomlott meg. Bízom benne, hogy az új játékosok hamar be tudnak épülni a csapatba, és közösen el tudjuk érni a céljainkat – ismertette Zöldi-Tóth Katalin.
A gyulai együttes edzőmérkőzésekkel tarkítja a felkészülési időszakot, a gárda az augusztus 27-ei Mahler Brigitta Emléktornán zárja a sorozatot, amely után már az első szezonbeli mérkőzésén lép pályára.