LU18: a mai győzelem bajnoki címet hozott a Gyulasport serdülő kézilabdacsapatának

Gyulasport NKFT – Sütő Kézisuli Karcag 24-16 (11-5)

A mérkőzés alakulása: 4. perc: 1-0, (Tarkovács Dorka), 10. perc: 3-0, 13. perc: 5-1, 30. perc: 11-5, 40. perc: 15-8, 50. perc: 20-11, 60. perc: 24-16

Nagy izgalommal lépett pályára szerdán a gyulai csapat – értékelt Máthé István. Felmerült, hogy vajon nyomasztja őket annak a tudata, miszerint győzelem esetén – a csoport hátralévő mérkőzésétől függetlenül – már bajnoknak tekinthetik magukat. Bizony nyomasztotta, négy percig kellett várni az első gólra. Védelmük viszont biztos lábakon állt, ellenfelük a 13. percben szerezte meg az első gólját. Ahogy nőtt a két csapat közötti különbség, úgy nyugodtak meg a lányok. Öröm-kézilabdát játszottak. Igaz, hibák adódtak, ám ilyenkor már ki figyel oda? Csak a győzelemre koncentráltak és sikerült! Most már elmondhatják, hogy korosztályukban ők a bajnokcsapat. Nagy, nagy szeretettel gratulálok, szép volt Lányok! Megkoronáztátok az egész évi munkátokat.

LU18 III. osztály H-felsőház 2024/2025

1. Gyulasport NKFT 6. 4. 0. 2. 8 pont

2. Romboz Egyesület Szeged-Szeghalom 5. 2. 1. 2. 5 pont

3. Sütő Kézisuli Karcag 6. 2. 1. 3. 5 pont

4. Mezőtúri AFC-Syngenta 5. 2. 0. 3. 4 pont

A bajnokcsapat edzője, Zöldi-Tóth Katalin így látta a felsőházi rájátszás szerda délutáni zárómérkőzését: a mai találkozóra kiemelten készültünk, hiszen tudtuk, ha győzünk, bajnokok leszünk. Az elmúlt két edzésen a lányok maximális koncentrációval dolgoztak és ez meg is látszott a mai teljesítményükön: Szalai Noémi, Komlósi Sára (kapusok), Tarkovács Dorka 8 (2), Tarkovács Réka 5, Hemdi Neila Adrienn 4, Gál Csenge 3, Nagy Jázmin 3 (1), Pop Maya 1, Nagy Lola Laura, Szabó Jázmin, Bardócz Maja, Szalai Noémi. Doktor Zoé. Bíztam bennük és tudtam, hogy nem lehet gond. Gratulálok az egész csapatnak, hatalmasat küzdöttek és megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet! Köszönöm minden játékosomnak az egész szezonban mutatott munkát és hozzáállást! Külön köszönöm a szülőknek az odaadó támogatást és alázatot, amellyel segítették a gyerekeket. Ez közös siker!