Hazai éremesővel ért véget a VIII. Szigeti István Emlékverseny

Fotó: Rusznyák Csaba

Az Id. Christián László Városi Sporttelep adott otthont az VIII. Szigeti István Emlékversenynek szeptember 26-án. A szigorú biztonsági előírások mellett elrajtoló szenior viadalon végül gyulai éremeső hullott, Volosinovszki Zoltánné öt versenyszámban is a dobogó legfelső fokára állhatott.

A Gyulasport NKft. által szervezett rangos eseményen húsz hazai egyesület mintegy ötven sportolója állt rajhoz. A hazai versenyzők mellett, többek között Budapestről, Pécsről és Székesfehérvárról is érkeztek indulók. A kiváló körülmények között megrendezett viadalon tizenkilenc versenycsúcs született, Tarnóczai Éva (FTC) gerelyhajításban 33,12 m-rel országos csúcsot ért el. A gyulai megmérettetés azért is volt fontos esemény, mert ez a viadal volt az időszak egyetlen vidéki versenye.

A Gyulasport NKft. versenyzői igencsak kitettek magukért, hiszen tizenegy aranyéremmel és négy ezüsttel zárták a viadalt. A hazai indulók közül kiemelkedett Volosinovszki Zoltánné eredménylistája, az öt számban is a dobogó legfelső fokára álló atléta a verseny fődíját is átvehette.

Gyulai eredmények: Volosinovszki Zoltánné 100 méteres síkfutás 1. hely, 200 méteres síkfutás, magasugrás 1. hely, távolugrás 1. hely és hármasugrás 1. hely. Fülöp Mihályné 100 méteres síkfutás 2. hely, magasugrás 2. hely, távolugrás 2. hely, súlylökés 2. hely, Kovács István diszkoszvetés 1. hely, diszkoszvetés 1. hely. Salka József 100 méteres síkfutás 1. hely, 200 méteres síkfutás, 400 méteres síkfutás 1. hely. Mány István 400 méteres síkfutás 1. hely.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük