Tovább menetel a gyulai serdülőcsapat

Gyulasport NKft.–Tigrisek Csongrádi KSE 26-23 (11-13)

Fotó: Rusznyák Csaba

Az országos leány serdülőbajnokság 6. fordulójában a Gyulasport NKft. csapata a Tigrisek Csongrádi KSE együttesét fogadta október 21-én. A Viczián Paula által irányított fürdővárosi együttes a tabella bronzérmes helyén álló riválisával szerette volna folytatni győzelmi sorozatát.

Gyulasport NKft: Juhász P., Kertes S. (3/1), Horváth R. (1), Futó K. Mócz M. (6), Miklya N. (5), Tapasztó B. (9/3). Csere: Kiss H., Erdődi R. (2), Szappanos E., Baka E., Havrán V. és Nagy C. Edző: Viczián Paula.

A gyulai gárda százszázalékos mérleggel a háta mögött várta soros ellenfelét, riválisa pedig a dobogó harmadik fokáról érkezett a találkozóra. Mindkét csapat számára fontos volt a győzelemért járó pontok begyűjtése, így előzetesen is kiélezett mérkőzésre volt kilátás.

Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, álmosan kezdett a hazai együttes, így a sok hibával játszottak, így szoros csatát voltak kénytelen vívni ellenfelükkel. A vendégcsapat könyörtelenül kihasználta a fürdővárosiak hibáit, a 29. percben már 12-16-os előnyt csikart ki magának.

A második játékrészben egy harcosabb gyulai alakulat lépett pályára, erőfeszítésének hála pedig ismét nyílttá vált a találkozó.

– A második félidőre Viczián Paula harcosabb és keményebb játékot kért játékosaitól. A gárda tagjai megfogadták a kérést és a 31. percben egyenlítettek, majd a 41. percre hárommal növelték előnyüket. Innentől felváltva estek a gólok, a gyulaiak azonban a mérkőzés végéig meg tudták tartani a három gólos előnyt – ismertette Máthé István.

A Gyulasport NKft. csapata zsinórban hatodik győzelmét aratta a bajnokság során, így a nagy rivális PC-Trade SZNKE együttesével azonos pontszámmal áll a tabella élén. Viczián Paula együttese egy kis pihenő után a listavezető riválissal találkozik a szegedi arénában.

Mérkőzés alakulása: 4. perc 0-2, 12. perc 5-6, 20. perc 10-8, 24. perc 11-12, 29. perc 12-16, 34. perc 15-18, 41. perc 21-18, 48. perc 24-21, 50. perc 26-22.

(Gyulai Hírlap)