Átrobogott ellenfelén a gyulai ificsapat

Corner-Gyulasport NKft.–Bácsalmási PVSE 32-15 (16-2)

A III. osztályú ifjúsági kézilabda-bajnokságban szereplő Corner-Gyulasport NKft. csapata a Bácsalmási PVSE együttesét fogadta február 6-án. A riválisok egy elhalasztott őszi fordulót pótló mérkőzésén néztek szembe egymással.

Fotó: Rusznyák Csaba

Gyulasport NKft.: Szabó L. Juhász P., Anderlik A. 8, Szappanos R. 6, Hős K. 6, Kertes S. 5, Horváth R. 4, Domokos P. 2 és Erdődi R. 1. Edző: Riczu Antónia.

A gyulai gárda kezdte jobban a mérkőzést, a villámrajttal induló hazai gárda 6-0-ás első perceket produkált. A folytatásban is a Riczu Antónia vezette együttes irányította a mérkőzést, a félidő végére pedig tekintélyes előnyt harcolt ki magának.

Máthé István, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetője elmondta, a két csapat nem volt egy súlycsoportban, így a hazai együttes számára a játékos elemek gyakorlása volt a fő cél.

A bácsalmási együttes egy pillanatra sem adta meg magát riválisának, igyekezett szorosabbá tenni a fordulót. Az Anderlik AndreaHős Kata és Szappanos Réka által hajtott gyulai együttes azonban szemre is tetszetős játékkal irányította a mérkőzést, fokozatosan nyitva szét az ollót a két együttes között.

Az eredmény alakulása: 11. perc: 6-0, 16. perc: 6-1, 20. perc: 7-2, 30. perc: 16-2, 35. perc: 18-5, 40. perc: 19-7, 50. perc: 26-10, 55. perc: 28-12, 60. perc: 32-15.

A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata három mérkőzéssel kevesebbet játszva áll a tabella 9. helyén, a folytatásban pedig a Hódmezővásárhelyi LKC együttesének otthonában lép pályára.

További képek a gyulaihirlap.huoldalon találhatok.

(Gyulai Hírlap)

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük