Gyulasport Nkft.–Békéscsabai MÁV SE 6-2 (2-0) A Békés megyei U19-es futsalbajnokság soros fordulójában a Gyulasport Nkft. korosztályos csapata a Békéscsabai MÁV SE együttesét fogadta január 16-án. A Szabó Attila és Szentléleki Béla vezette gárda esélyt sem adva ellenfelének húzta be a találkozót. A gyulai együttes a tabella ötödik pozíciójából várta […]
iroda
Megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra az országos leány-serdülőbajnokságban szereplő Gyulasport NKft. csapata. A Viczián Paula által irányított fürdővárosi együttes harcban szeretne maradni a dobogóért folyó versenyfutásban. Viczián Paula elmondta, a korosztályos gárda augusztus első hetében kezdte meg a felkészülést a 2020/2021-es bajnoki szezonra. Az edzések legfontosabb eleme az állóképesség és az […]
Megkezdte felkészülését a tavaszi szezonra az NB II.-es női kézilabda-bajnokságban szereplő Corner-Gyulasport NKft. csapata. Zöldi-Tóth Katalin együttese a bajnokság meghatározó csapatává szeretne összeérni. A gyulai gárda csapatépítéssel kezdte a szezont, hiszen a bajnokság végén több játékos is elhagyta az egyesületet. A vezetőségnek sikerült a tavalyi gárda magját együtt tartani, emellett […]
Január 6-án kezdte meg felkészülését a tavaszi szezonra a Gyulasport NKft. U15-ös labdarúgó-bajnokság Dél-keleti csoportjában szereplő együttese. A Bálint Balázs által irányított korosztályos csapat a hetedik helyen zárt az őszi fordulókat. Bálint Balázs elmondta, a gárda mindenkori célja az, hogy minél több labdarúgást szerető, képzett gyereket neveljen ki a sportág számára, […]
Gyulai éremeső hullott a VIII. Szigeti István Emlékversenyen, melyet szeptember 26-án szigorú biztonsági előírások mellett rendeztek meg az Id. Christián László Városi Sporttelepen. Az évad egyik utolsó megmérettetésen alaposan kitettek magukért a fürdővárosi versenyzők, hiszen tizenegy aranyéremmel és négy ezüsttel zárták a viadalt. A hazai indulók közül kiemelkedett Volosinovszki Zoltánné eredménylistája, az […]
Csorvási SK–Corner-Gyulasport NKft. 19-20 (9-12) Az NB II.-es női kézilabda-bajnokság 11. fordulójában a Corner-Gyulasport NKft. csapata a Csorvási SK együttesét fogadta december 5-én. Zöldi-Tóth Katalin csapata a bajnoki lista középcsapata ellen szerette volna bebiztosítani őszi dobogós helyét. Corner-Gyulasport NKft.: Antal X., Dr. Bányainé Szabó R. 6, Szögi T. Hős K. 4/1, […]
Ebben az évben is csatlakozott az Egy csokival a mosolyért elnevezésű jótékonysági kezdeményezéshez a Gyulasport Nkft. A gyulai intézmény minden szakosztálya bekapcsolódott a csokigyűjtésbe. Az Egy csoki egy mosolyért elnevezésű civil kezdeményezés célja, hogy a Békés megyei gyermekotthonokban élő gyermekek egy kis ajándékot kaphassanak a helyi emberek összefogásával. Az összefogás […]
Gyulasport NKft–Mezőtúri AFC-Syngenta 18-20 (9-6) Az országos leány-serdülőbajnokság soros fordulójában a Gyulasport NKft. csapata a Mezőtúri AFC-Syngenta együttesét fogadta december 2-án. A Viczián Paula által irányított fürdővárosi együttes a dobogóért folyó versenyfutás legnagyobb riválisával nézett szembe. Gyulasport NKft.: Szappanos E., Futó K. Mócz M. 3, Miklya N. 4, Tapasztó B. […]
A kecskeméti Benkő Zoltán Szabadidő Központ adott otthont Magyarország 112. Mezei futó Bajnokságának október 24-én. A szezonzáró viadalon a Gyulasport atlétái is rajthoz álltak. Gulyás Réka atlétikaedző elmondta, a fürdővárosi egyesület tagjai nyáron sem tartottak szünetet, folyamatosan edzésben tartották magukat. Az őszi szezonban két kiemelkedő versenyen állt rajthoz a gyulai csapat, […]
Befejeződtek az U17-es bajnokság III. osztályának Dél-keleti csoportjának őszi küzdelmei. A Petri Barnabás által irányított korosztályos együttes a tabella ötödik helyén zárta a pontvadászatot. Petri Barnabás elmondta, a csapat célja az volt, hogy harcban tudjon lenni a dobogóért. A gyulai gárda a kezdeti bizonytalanságok után elkapta a fonalat, így elégedett lehet […]
A Békés megyei U17-es futsalbajnokság 11. fordulójában a Gyulasport Nkft. korosztályos csapata a Kondorosi TE együtteséhez látogatott november 17-én. A Petri Barnabás irányította labdarúgócsapat a nagypályás bajnokság mellett a teremfociliga küzdelmeiben is bizonyít. Petri Barnabás elmondta, a nagypályás bajnoki mérkőzések mindig hétvégére esnek, így hétköznap rendezik meg a Békés megyei futsalbajnokság […]
Gyulasport NKft.–Tiszakécske VSE 3-5 (0-1) Az U19-es bajnokság III. osztályának Dél-keleti csoportjában szereplő Gyulasport NKft. korosztályos csapata a Tiszakécske VSE együttesét látta vendégül november 15-én. A Szabó Attila és Szentléleki Béla vezette gárda a tabella ezüstérmes helyén tanyázó riválisával nézett szembe. Gyulasport NKft.: Boncza, Szabó, Kurta B., Bíró (Ottlakán), Kocsis […]