A Gyulasport Nonprofit Kft a Magyar Diáksport Szövetség által kiadott Diáksportfesztivált Sarkadon, március 19-én rendezte meg az I. korcsoport számára. A rendezvényen a Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye, az Okányi Általános Iskola Sarkadkeresztúri Tagintézménye, a Sarkadi Általános Iskola és a Sarkadi Általános Iskola Gyulai Úti Telephelye vett […]
Események, hírek
A március 16-án tartott, ünnepélyes létesítményátadót követően, a vármegyei első osztályú mérkőzésen a Termál FC–OMTK labdarúgói a gyakorlatban is felavatták a megújult pályát. A Magyar Labdarúgó Szövetség törekvése, hogy országszerte új pályák épüljenek, a régieket pedig felújítsák, hangsúlyozta Sipos Jenő, a szombat délutáni létesítményátadó ünnepségen. Mindehhez kormányzati támogatás is szükséges, mint […]
A gyulai sportélet szervezése és infrastrukturális fejlesztése területén elért elévülhetetlen érdemeiért, valamint több évtizedes, a gyermekek és fiatalok sporttehetségének kibontakoztatása érdekében végzett oktató-nevelő munkájáért „Gyula Városért” kitüntető címet vehetett át Kertes István, a Gyulasport Nonprofit Kft ügyvezetője a gyulai képviselő-testület március 15-i, pénteki ünnepi testületi ülésén. Kertes István méltatásában hangsúlyozták, […]
A gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárnya adott otthont a közelmúltban a Békés Vármegyei Diáksport Egyesület díjátadójának. Az eseményen a Diákolimpia versenyrendszerében közreműködő, legeredményesebb gyulai testnevelők elismerése mellett, Prohászkáné Nemes Szilvia Békés Vármegye Diáksportjáért rangos díjat vehetett át.
Nemzetközi labdarúgótornát tartanak szeptember 2-án a Wesselényi-tónál, a Családi Piknik keretében. Biró István, Sportbarátok Grund Egyesületének elnöke elmondta, négy csapatot várnak a tóparti tornára. A Grund csapata mellett az Önkormányzat, a Kétegyháza és a Zerind-Feketegyarmat lép pályára. – Az első három csapat díjazásban részesül, de megválasztjuk a torna legjobb kapusát, […]
Idén is a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok ad otthont a Mahler Brigitta Kézilabda Emléktornának augusztus 26-án. A fürdővárosi kézilabda-társadalom izgalmas mérkőzésekkel emlékezik meg a fiatalon elhunyt beállósról. Mahler Brigittára a sportág emblematikus alakjaként emlékezhetünk. A gyulai születésű beállós a kétezres években igazolt haza a Ferbonex Gyulai SE csapatához, előtte Békéscsabán, Kiskunhalason […]
Gyulai Termál FC–Jamina SE 4-0 (1-0) A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság második fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Jamina SE együttesét fogadta augusztus 18-án. Az idegenben győzelemmel kezdő fürdővárosi gárda hazai pályán is begyűjtötte a három pontot. Gyulai Termál FC: Füstös, Tanner, Dajcs (Nagy), Borbély (Szabó V.), Varga T., Szabó […]
A Megyei I.-es labdarúgó-bajnokság második fordulójában a Gyulai Termál FC előrehozott mérkőzésen fogadja a Jamina SE együttesét augusztus 18-án. A fürdővárosi gárda magabiztos győzelemmel kezdte a pontvadászatot, amikor egy 0-4-es mérkőzésen hozta el győzelemért járó a három pontot szeghalmi riválisától. A hazai gárda az első félidő 30. percéig tudta feltartóztatni […]
Jól szerepeltek a Dobos István Modellező Klub körrepülő szakágának versenyzői a Lengyelországban rendezett Európa-bajnokságon, a gyulai versenyzőkkel felálló válogatott bajnoki címet szerzett F2A kategóriában. A gyulai modellezők, Elekes Imre és Csoma György Szvacsek Ferenccel kiegészülve alkották a magyar válogatottat. A két gyulai jó esélyekkel érkezett a kontinensviadalra, hiszen korábban egy lengyel–litván világkupa-fordulón vettek részt, ahol Elekes […]
Ahogy azt korábban megírtuk, Brlázs Gáborral a fedélzeten kezdte meg a felkészülést a Gyulai Termál FC Megyei I.-es csapata. A vezetőedző átalakított kerettel, villámléptű felkészülés után várja a bajnokság első fordulóját. Brlázs Gábor elmondta, a szezon végén a gyulai csapat vezetői keresték meg azzal, hogy vegye át a karmesteri pálcát a […]
Gyulafehérvár adott otthont a 2023-as HDH-IAA Történelmi Íjász Európa Bajnokság küzdelmeinek augusztus 4–8. között. A kontinensbajnokságon a gyulai Kerecsényi László Íjász Egyesület is képviseltette magát. Lovász Tamás, az egyesület elnöke elmondta, a viadalon 13 ország 132 versenyzője állt rajthoz. A hazai íjászok mellett bolgár, német, szlovén, amerikai és koreai sportolók […]
Civil kezdeményezésre ismét szorosabbra fűzi kapcsolatát az évek óta testvérvárosi kapcsolatban álló Gyula és az erdélyi Kovászna. Az együttműködés részeként a gyulai Dél-alföldi Wellness Egyesület barátságos bowlingversenyre hívja a határon túli vendégeket – olvasható az aktivdelalfold.hu oldalon. Mint írják, a két település együttműködése még 2018-ban kezdődött, amikor a gyulai önkormányzat […]